Tovább terjed a lengyelországi bányászok sztrájkja
Az összes sziléziai bányára kiterjesztik a földalatti sztrájkot a bányászszakszervezetek, miután eredménytelen lett Ewa Kopacz miniszterelnök hétfő délutántól késő éjszakáig nyúló, mintegy 12 órás tárgyalása a bányászok képviselőivel.
A tervek szerint átszervezik a legnagyobb lengyel bányacéget, a Széntársaság Kft.-t (KW). A KW 14 bányájából négyet bezárnak, az ott dolgozó bányászok közül 6 ezret más üzemekbe helyeznek át, 5 ezret pedig elbocsátanak. A reform során a KW-t szervezetileg az energiaiparba integrálják. Hivatalos közlés szerint a havi 200 millió zloty (14,8 milliárd forint) veszteséget hozó KW átszervezés nélkül egy hónapon belül csődbe jut.
Kopacz az éjjeli tárgyaláson azt javasolta, a bányászok terjesszenek elő három hónapon belül saját átszervezési tervet. „Nagyon konkrét, a bányász-munkahelyek védelmére irányuló javaslattal érkeztem, az általunk előterjesztett javaslat továbbra is érvényes” - nyilatkozott az eredménytelen megbeszélésből távozó kormányfő.
A bányászok a tárgyalás után leszögezték, a kormány képviselői elutasították javaslatukat, amely a munkahelyek védelmét szavatolta volna. Elégedetlenségüket fejezték ki azzal, hogy a tárgyalások folyamán megfogalmazott kormányjavaslatok nem garantálják az átszervezendő bányák további működését.
A bányászszakszervezetek kedd délben bejelentették, részükről is fennáll a tárgyalási készség, következő napokban megállapodási javaslatot terjesztenek elő. A tervek szerint a hét végéig már az összes sziléziai bányában sztrájkolnak, de a be nem zárandó bányákban mintegy ötven főnyire korlátozzák a tiltakozást. A bányászok egyelőre nem terveznek utcai tüntetést Varsóban, nem döntöttek a szénkitermelés teljes leállításáról sem.
Bronislaw Komorowski lengyel elnök hétfőn úgy nyilatkozott, közvetítő szerepet szeretne betölteni a konfliktusban, de nem részese ennek.
Jaroslaw Kaczynski, aki a legnagyobb ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) elnöke hétfőn Sziléziában járva arra hívta fel Komorowskit, vétózza meg az bánya-reformertvet. Kaczynski a lengyel bányászatot terhelő adó- és vámelőírások megváltoztatását javasolta, valamint azt, hogy az elbocsátandó bányászok végkielégítésére szánt összeget a munkahelyek megőrzésére irányuló bányamodernizációs befektetésekre fordítsák.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A román kormány az Európai Unión kívülről érkező külföldi munkaerő toborzását szigorító sürgősségi rendeletet fogadott el csütörtökön,... Teljes cikk
Az alapfizetése mellett részvényjuttatásokat, valamint bónuszokat is kap. Teljes cikk
Súlyos vádak merültek fel a New Orleans Regional Transit Authority (RTA) HR vezetőjével szemben egy peres eljárásban. A dolgozók azt állítják,... Teljes cikk
- Több ezer elbocsátás a Metánál és a Microsoftnál az AI miatt 1 hete
- Elbocsátották az UniCredit Bank szakszervezetének elnökét 1 hete
- Bezár a jászberényi gyár, 600 embert küldenek el 1 hete
- Munkaidő-vita és sztrájkok bénítják meg a londoni metrót 2 hete
- Homokra épült reformok és a lobbitevékenység csapdája – munkajog 2026 2 hete
- Hatalmas leépítés a BBC-nél: közel 2000 munkahely szűnik meg 2 hete
- Új korszak jöhet a munka világában? Nagy elvárásokat fogalmaztak meg a szakszervezetek 2 hete
- Együttműködést kezdeményez az új kormánnyal a Liga Szakszervezetek 2 hete
- Tízből kilenc cég megbánta a mesterséges intelligencia vezérelte elbocsátásokat 2 hete
- 4 hónapja nem kaptak fizetést – most éhségsztrájkba kezdenek a magyar vegyi üzem dolgozói 2 hete
- Újra leáll a Lufthansa: hétfőn és kedden is sztrájkolnak a pilóták 3 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?