Tovább vitáznak a kisadók összevonásáról
Nem derült ki az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki ülésén, hogy miként alakul a jövőben a kisadók összevonásának ügye, a munkavállalói és a munkáltató oldal egyaránt határozottan elutasította, hogy a kormány a számukra kedvező változásként tüntesse fel azt, amiből ők nem kérnek.
Ungvárszki Ágnes, a munkáltatói oldal szóvivője szerint "adminisztráció csökkentésbe csomagolt" egyértelmű tehernövelésről van szó, amely számításaik szerint legalább 14 százalék. Ráadásul az eleve rossz iparűzési adó szerint kellene számítani ezt az új, összevont adónemet.
Pataky Péter, a munkavállalói oldal szóvivője kétségbe vonta, hogy az összevonás egyszerűsítené a helyzetet. Mint mondta, a szakképzés korábbi színvonala sem tartható majd fenn a javasolt megoldás alapján.
Tátrai Miklós, a Pénzügyminisztérium államtitkára rámutatott: a kormány az OÉT szociális partnereinek korábbi elutasítását követően döntött a kisadók összevonásának Országgyűléshez beterjesztett formájáról, az országgyűlési vita során a kormány ismét döntési helyzetbe kerül, s akkor ismét valamilyen döntést hoz az ügyben.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?