kapubanner for mobile

Varga-Bajusz Veronika: fontos előrelépést hozott a szakképzés megújítása

Fontos előrelépést hozott az, hogy a kormány néhány éve elkezdte a szakképzés megújítását - jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára hétfőn, a Heves Vármegyei Szakképzési Centrum szépészeti tanműhelykomplexumának átadó ünnepségén Egerben.

Varga-Bajusz Veronika emlékeztetett: három pilléren nyugvó rendszer kiépítése a cél, azaz motivált diákok és oktatók mellett inspiráló környezet létrehozására törekednek. Ezek elérésében sikerült az elmúlt esztendőkben előbbre lépni, amely tavaly egyebek mellett az oktatók 32 százalékos béremelésében is megnyilvánult - mondta. Hozzátette: ők idén további 21 százalékos béremelésre számíthatnak.

A diákok esetében a meglévő ösztöndíjrendszer mellett megjelent a munkáshitel, amely 4 millió forintos támogatással segíti a biztos karrier beindítását - húzta alá.

Jelezte:

mindemellett az intézmények fejlesztésére 2024-ben 96 milliárd forint keretösszegű program indult, amelyből országszerte 36 szakképző intézmény újul meg.

Az inspiráló környezet megteremtésének fontos állomása a Heves Vármegyei Szakképzési Centrum szépészeti tanműhelykomplexumának átadója is; az intézmény magabiztos tudáshoz segíti majd az itt tanuló diákokat, akik így felkészülten léphetnek ki a munkaerőpiacra - fogalmazott.

Pajtók Gábor (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében arról beszélt: a szakképzés átalakításának ma már kézzel fogható eredménye, hogy a magyar csapat a szakmák tavalyi világbajnokságán a 10. helyen végzett, míg az ezt megelőző európai seregszemlén második lett.

Szavai szerint

az új tanműhely kialakítása lehetővé tette az együttműködést a szépségipar több meghatározó szereplőjével. Emellett a komplexum az eddig hiányzó felnőttoktatás helyszínéül is szolgálhat a jövőben.

Felidézte: a beruházás átadása azért is történelmi pillanat, mert a 70-es, 80-as, 90-es években színvonalas kézművesipari képzés folyt a létesítmény elődjében.

A centrum tájékoztatása alapján

a helyi Bornemissza Gergely tagintézményben 2024 szeptemberétől 160 diák tanul nappali tagozaton az ágazatban. A 130 millió forint saját forrásból kialakított fodrász, kozmetika és manikűr tanszalonok a legmodernebb körülmények között biztosítanak helyet 12-16 fős csoportok elméleti és gyakorlati oktatására.

A tanszalonok lehetőséget adnak vendégek fogadására is, így a tanulók valós szépészeti műhelykörnyezetben sajátíthatják el a szakma fogásait már azelőtt, hogy duális képzésbe kerülnének.

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Újra lesz önálló oktatási minisztérium és újra lesz Erasmus?

A Tisza Párt választási győzelmével újra napirendre került az önálló oktatási minisztérium létrehozása, és az Erasmus-hozzáférés... Teljes cikk

Már csak pár napig módosíthatók a középiskolai felvételi jelentkezések

A középfokú felvételi eljárásban március 25-27. között módosíthatók a felvételi rendszerben korábban jelzett továbbtanulási tervek - közölte... Teljes cikk

Fontos határidőre figyelmeztetik a felvételizőket: már csak 2 nap van hátra

Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk