kapubanner for mobile

További küzdelem a munkahelyi stressz ellen

További jelentős erőfeszítéseket kell tenni az Európai Unió tagországaiban annak érdekében, hogy csökkenjen a munkahelyi stressz - állapította meg egy csütörtökön kiadott értékelő jelentésben az Európai Bizottság.

Az uniós munkáltatók és munkavállalók hét évvel ezelőtt írtak alá megállapodást a jelenség elleni fellépésről, és ennek eredményeit értékelte most a végrehajtó testület. A bizottság megállapította, hogy történtek előrelépések politikai szinten, illetve az érdekegyeztetési fórumokon, ugyanakkor fokozni kell az erőfeszítéseket, mert a helyzet nem javul kellően gyorsan, és az egyes tagországok között jelentős különbségek mutatkoznak.

Az elmúlt tíz évben a munkahelyi stressz jelensége a 27 tagállam közül kilencben emelkedett, és csupán Svédországban mértek csökkenést. A kieső munkanapok 50-60 százalékáért uniós szinten a stressz okolható egyes tanulmányok szerint, a költségek pedig megközelítik a bruttó össztermék 4 százalékát.

A témáért felelős biztos, Andor László a közleményben további együttműködésre szólította a munkáltatókat és a szakszervezeteket. A jelentés kitért arra is, hogy Magyarországon a megállapodást törvénybe is foglalták. Alkalmazását ugyanakkor nehezítheti, hogy egyelőre nincsen mérhető kritérium a stressz nyomon követésére.

Külön méltatta a jelentés, hogy Magyarországon a jelenség kezelésébe a kormány és a szociális partnerek is bekapcsolódnak.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek