kapubanner for mobile

Továbbra is a londoni irodák a legdrágábbak

A globális rangsorban a londoni West End harmadik éve a világ legdrágább irodapiaca, megtartva előnyét Hongkong előtt - közölte a Cushman & Wakefield ingatla tanácsadó.

A londoni bérleti díj 2344 euró négyzetméterenként egy évre, 4,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A közlemény ezt azzal magyarázza, hogy az Európába készülő cégek ott bérelnek irodát.

Összehasonlításul: Budapesten "A" kategóriás irodát már lehet bérelni 12-15 euróért is, igaz havonta és egy négyzetméterre vetítve. Ez egy évre fajlagosan 144-180 eurót jelent.

A második helyen álló Hongkongban 1636 euró az éves fajlagos bérleti díj. A listán a harmadik helyezett New York 1162 euróval.

Európában Moszkva a legdrágább 1055 eurós fajlagos éves díjjal,ami 17 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Ez legfőképpen a krími helyzetnek és az ukrán állapotnak köszönhető - áll a közleményben. Európában a második helyezett Párizs, évi 860 euróval. Itt 6,3 százalékos volt a bérleti díj csökkenés a múlt évben.
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek