Több mint 78 ezer négyzetméterrel nőtt az első negyedévben a budapesti irodapiac
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA legmagasabb bérlői aktivitást Dél-Budán mérték.
Idén az első negyedévben 78 350 négyzetméterrel nőtt a budapesti modern irodapiaci állomány, amely összesen 4 millió 53 ezer 940 négyzetmétert tesz ki - közölte a Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF) szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint az üresedési ráta az előző negyedévhez képest 0,6 százalékponttal, éves szinten pedig 0,8 százalékponttal nőtt és 9,8 százalékon áll. Idén az első három hónapban a bruttó kereslet 80 750 négyzetmétert tett ki, ami az előző év azonos időszakához képest 7 százalékos növekedés.
A teljes keresleten belül a szerződéshosszabbítások képviselték a legnagyobb arányt 47 százalékkal. Az új szerződések a kereslet 27 százalékát tették ki, míg a bővülések, illetve az előbérleti szerződések részaránya 15 és 10 százalék volt. A BIEF a legmagasabb bérlői aktivitást Dél-Budán mérte, a teljes volumen 21 százalékát itt kötötték le, második helyen a Váci úti irodafolyosó végzett 17 százalékkal. A BIEF 122 bérleti szerződést regisztrált az első negyedévben, átlagos méretük 662 négyzetméter volt. A negyedév legnagyobb ügylete egy hosszabbítás volt az Infoparkban, 8410 négyzetméteren, míg a legnagyobb új bérlet egy 3760 négyzetméteres területre szólt a Dorottya Udvarban. Az irodapiac 2022 első negyedéves eredményei tükrözik a piac általános bizonytalanságát, bizakodásra ad okot azonban, hogy a pandémia kezdete óta az idei a legerősebb első negyedév a bérleti tranzakciókat tekintve - olvasható a BIEF közleményében. A Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fórumának tagja: a CBRE, a Colliers, a Cushman & Wakefield, az Eston International, a JLL és Robertson Hungary.
MTI
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?