Tulajdonost cserélhet a Budapest Airport
Az állam értékesíti a Budapest Airportban meglévő 25 százalékos részesedését, amit a kormány június 9-re datált határozatában hagyott jóvá, amely a Magyar Közlöny 61. számában jelent meg - olvasható a Népszabadságban.
A kormány a határozat szerint jóváhagyta a Budapest Airport Zrt.-ben lévő állami részvénycsomagra vonatkozó eladási opció lehívását, és az állami vagyonról szóló törvény alapján hozzájárul a versenyeztetés mellőzésével történő értékesítéshez. Az értékesítésért Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter felel, azonnali határidővel - derül ki a kormányhatározatból.
A lapnak egyelőre arról nincsenek információi, hogy ki lesz a vevő, de iparági szakértők szerint a tranzakció gyorsan fog bonyolódni.
A korábbi sajtóhírek éppen ellenkezőleg, arról szóltak, hogy az állam nyáron visszaállamosíthatja a Budapest Airportot - emlékeztet a Népszabadság.
A lapnak egyelőre arról nincsenek információi, hogy ki lesz a vevő, de iparági szakértők szerint a tranzakció gyorsan fog bonyolódni.
A korábbi sajtóhírek éppen ellenkezőleg, arról szóltak, hogy az állam nyáron visszaállamosíthatja a Budapest Airportot - emlékeztet a Népszabadság.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?