kapubanner for mobile

Túlbecsülik az emberek a szükséges megtakarítást adott nyugdíjkiegészítéshez

Akadályozza az öngondoskodás térnyerését, hogy a megkérdezettek a tényleges összeg többszörösére becsülik adott nyugdíjkiegészítéshez szükséges nyugdíjcélú befizetéseket - közölte az MTI-vel csütörtökön az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ).

A közlemény szerint a szövetség felmérése alapján háromszoros-négyszeres a különbség a feltételezett és a szükséges összeg között, vagyis egy jelentősebb nyugdíjkiegészítéshez havi szinten több tízezer forinttal kevesebb is elég, mint amit a megkérdezettek gondolnak.

A huszonévesek például 25-30 ezer forint körülire becsülték azt az összeget, ami egy 50 ezer forintos kiegészítéshez kell az öregségi nyugdíj mellé, holott ebben a korosztályban a férfiaknak 5600 forint, a nőknek 8300 forint elég lenne - írták.

Az életkor előrehaladtával kisebb a tévedés mértéke a közlemény szerint, de a 35 és 45 éves kor közöttiek körében is csaknem kétszeres a különbség a becsült és a számított befizetések között. A megkérdezettek 27-29 ezer forint körüli összegre tippeltek havonta, pedig a férfiaknak 11 ezer forintból, a nőknek 17 ezer forintból jönne ki a havi 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítés - tették hozzá.

A modellszámítások szerint 100 ezer forint pluszhoz huszonévesen 10 és 20 ezer forint közötti összeg kell, míg aki 40 évesen kezd takarékoskodni, annak havi 30 ezer forint körüli összeget kell félretennie.

Ha egy fiatal férfi meg akarja duplázni a jelenlegi átlagnyugdíj összegét, vagyis 200 ezer forint pluszjuttatást szeretne öregségére, havi 20 ezer forintnál kicsit többet kell fizetnie. Nőknek ugyanebben a korcsoportban 30 ezer forint feletti összeget kell fizetni ekkora kiegészítéshez. 40 éves korban elkezdtett kiegészítésnél nagyobb a különbség a nemek között, havonta, a férfiaknak 40 ezer forint, a nőknek 60 ezer forint feletti megtakarítással kell számolniuk. Az ÖPOSZ ugyanakkor hozzátette, hogy a megkérdezettek ezeket a megtakarítási összegeket is túlbecsülték.

A közlemény szerint a nyugdíjcélú takarékoskodáshoz sosem késő, és sokkal többen megtehetnék ezt az anyagi helyzetük alapján. Érdemes minél korábban elkezdeni, mert nem csak a befizetési összeg lesz kisebb, de így többször vehető igénybe a 150 ezer forintos szja-visszatérítés is - tették hozzá.

A felmérés online kérdőíves kutatással készült. A megkérdezettek csoportja nem, életkor, iskolai végzettség és lakhely szerint reprezentatív a 18 és 65 év közötti lakosságra.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk