Tüntetnek az ügyvédek
Fél napon át tartó demonstrációt szerveztek a brit ügyvédek és jogtanácsosok azután, hogy kiderült: a kormány 30 százalékkal kurtítaná meg a jogsegély-szolgálatok forrásait, írja a Guardian nyomán az Index.
Ez az első eset, hogy az ügyvédek és a jogtanácsosok összefogtak, nemzeti akciót szerveztek, és arra is az első példa, hogy megtagadják a munkát.
A tüntetők arra kérik Chris Grayling igazságügyi minisztert, gondolja át a megszorítást, amellyel évi 220 millió fontot akar spórolni. Szerintük 1997 óta már így is 40 százalékkal csökkentek a büntetőügyekért kapott bevételeik. Azt mondják, nincs még egy állami szektor, amelytől ennyit vettek volna el.
Az ügyvédek és jogtanácsosok szerint, ha a tervezetet végrehajtják, jelentősen esik majd a jogi képviselet minősége, bírák mondanak majd fel, és több lesz a bűnöző az utcákon.
Index

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?