Új állások az esztergomi Tari-Prod Kft.-nél
A fémforgácsolással és alkatrészek tömeggyártásával foglalkozó Tari-Prod Kft. új, 4031 négyzetméteres üzemcsarnokot épít az Esztergomi Ipari Parkban, ezzel párhuzamosan korszerű CNC-megmunkálóközpontokat állít üzembe - mondta az ügyvezető-tulajdonos.
Sztancsik István elmondta, a két beruházás értéke meghaladja a 400 millió forintot, ebből a társaság az üzemcsarnok építéséhez 100 millió, a gépbeszerzéshez 20 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott az Európai Uniótól és a magyar államtól.
Az új üzemcsarnokban gyártást és szerelést is végeznek, a csarnok elkészülte után a cég jelentős forgácsoló- és lakatosüzemi kapacitásbővítést tervez. A jelenlegi 22 munkatárs mellé még tíz dolgozót vesznek fel.
A Tari-Prod Kft. már az új csarnokban fogja gyártani a Weszta-T Kft. által fejlesztett műszerek alkatrészeit, amelyeket elsősorban a gáz- és olajipar területén használnak. A csarnokban egy mérőtornyot is létrehoztak, az ott kialakított laborban tartályszintmérők hitelesítését végezhetik el, 20 méteres magasságig.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?