Új elnök-vezérigazgató a Siemens élén
Május 20-tól Dale A. Martin a Siemens Zrt. új elnök-vezérigazgatója. Az új vezér kinevezésével a vállalat felső vezetése nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező szakemberrel erősödött, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
A magyar származására büszke, 53 éves, közgazdász végzettségű Dale André Martin amerikai és osztrák kettős állampolgár, magyar, német és angol nyelven folyékonyan beszél, továbbá társalgási szinten beszél franciául és kínaiul.
"Különösen nagy megtiszteltetés számomra, hogy éppen abban az évben vehetem át a vállalat hajójának kormányrúdját, amikor a Siemens 120 éve van jelen Magyarországon." - hangsúlyozza az új elnök-vezérigazgató. "Tovább kívánom erősíteni a Siemens elkötelezett szerepvállalását Magyarországon, innovatív technológiai megoldások szolgáltatójaként, választ adva a 21. század kihívásaira." - tette hozzá az új vezér.
A vezetőváltás oka, hogy az elmúlt három évben, az irányítása alatt bekövetkezett pozitív változásokat követően a korábbi vállalatvezető, Dr. Szentkuti László és a Siemens eltérő vállalatvezetési elképzeléseket fogalmazott meg a jövőre nézve.
Az új elnök-vezérigazgató, Dale A. Martin 2010. július 1-jével történő operatív hivatalba lépését követően a nyár folyamán veszi át teljes körűen jövőbeni feladatait, és szeptemberben nyilvános sajtóesemény keretében mutatkozik be.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?