Új elnökség az ISZOSZ élén
A közelmúltban tartotta közgyűlését az Iskolaszövetkezetek Országos Szövetsége (ISZOSZ), melyen új elnökséget választott a tagság. Az ISZOSZ, mely a hazai iskolaszövetkezeti szektor egyik vezető érdekvédelmi tömörülése, 2008 óta képviseli az iskolaszövetkezetek, valamint az iskolaszövetkezetekben dolgozó diákok alapvető érdekeit a munkaerőpiacon.
További fontos céljuk a diákmunka-piac változásaihoz igazodó új etikai kódex megalkotása és annak betartatása a tagszervezetekkel. Az ISZOSZ szakmai támogatást kíván nyújtani a tagok és szervezeten kívüli iskolaszövetkezetek jogszerű működéséhez szakértők bevonásával, és nyilvános fórumok, kerekasztal beszélgetések szervezésével. Új feladatként tűzték ki az ISZOSZ tagjai a vezetőség számára a legalitás biztosítása és a Megbízóik érdekének védelme miatt az iskolaszövetkezetek által jogkövető módon, ésszerűen vállalható szolgáltatási minimum-díjak ajánlását, mely a diákmunkát igénybe vevő vállalkozások számára nyújthat támpontot.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Rubovszky Ritát, a Ciszterci Iskolai Főhatóság főigazgatóját kérte fel a Tisza Párt oktatási miniszternek – értesült több, egymástól... Teljes cikk
Poórné Fejes Marianna HR igazgatóként csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk
Távozik Szászi István, a Bosch-csoport magyarországi és Adria régió vezetője, aki a Budapesti Fejlesztési Központ irányításáért is felelt, a... Teljes cikk
- Váratlan név bukkant fel az oktatási miniszteri posztra 2 hete
- "Távozzanak!" – vezetőcseréket sürgetett Magyar Péter győzelmi beszédében 2 hete
- Megvan a Bonafarm új HR igazgatója 2 hete
- Személyi változások a magyarországi Bosch-csoportnál 3 hete
- A diákmunka szerepe a vállalatok HR-stratégiájában 4 hete
- Szervezeti átalakítással erősít a WING: új vezetési struktúra áprilistól 4 hete
- Új igazgató a Nestlé szerencsi és diósgyőri gyáránál 1 hónapja
- Új vezérigazgató a Glosternél 1 hónapja
- Mit várnak a fiatalok a diákmunkától 2026-ban? 1 hónapja
- Vezetőváltás a Shopfully Magyarország élén 2 hónapja
- Új vezérigazgató irányítja a Graboplast növekedését 2 hónapja



Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?