Új kaucsukkeverő üzem a nyíregyházi Phoenix Kft.-nél
Új kaucsukkeverő üzemet avattak a nyíregyházi Phoenix Légrugó Technológia Kft.-nél szerdán. Az ipari létesítményt a német Continental gumiabroncsgyártó és autóipari alkatrész-beszállító konszern leányvállalata, a Conti Tech hozta létre 5 millió eurós, azaz mintegy 1,4 milliárd forintos beruházással.
A 25 dolgozót foglalkoztató üzemet Heinz-Gerhard Wente, a Conti Tech divízióelnöke és Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely polgármestere adta át.
Peter Scholtissek, a németországi nagyvállalkozás Compounding Technology üzleti egységének igazgatója az avatáson kiemelte: az új keverőcsarnok lehetővé teszi, hogy növeljék a régióban található Continental-gyárak termelését, így a nyíregyházi, a makói, valamint a romániai, nagykárolyi üzem árbevételét, valamint külső partnerek megrendelését is teljesítik majd.
Jókay László, a nyíregyházi Phoenix Légrugó Technológiai Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: a 25 új dolgozóval együtt, akiket Németországban képeztek ki, jelenleg már 230 alkalmazottja van a nyírségi nagyvárosban a Continental leányvállalatának.
A most átadott kaucsukkeverő már az ötödik üzeme a Phoenix Kft.-nek a szabolcsi megyeszékhelyen. Az 5 millió eurós beruházáshoz a cég európai uniós és magyar állami támogatást is kapott.
Jókay László tájékoztatása szerint a gumitermékgyártás 1962-ben kezdődött Nyíregyházán, és a légrugók készítése 2004 óta kapcsolódik a Conti Tech-hez. A Continental leányvállalata a tehergépkocsikhoz, vezetőfülkékhez, ipari berendezésekhez és kötöttpályás járművekhez készülő légrugórendszerek egyik vezető gyártója a világon - tette hozzá.
A nyíregyházi gyár árbevétele az idén várhatóan 8 milliárd forint körül lesz, hasonlóan az egy évvel korábbihoz.
Jókay László megjegyezte, hogy az érződő válság ellenére meg tudják őrizni árbevételüket, ami "nagy dolog".
Magyarországon a Conti Technek Nyíregyháza mellett Szegeden, Makón és Vácon is működik gyára, mintegy 2800 alkalmazottal. Az anyavállalat, a Continental budapesti és veszprémi gyárában, illetve budaörsi értékesítési központjában további 3100-an dolgoznak.
A német Continental konszernnek 2011-ben 30,5 milliárd eurós forgalma volt világszerte, a legnagyobb autóipari beszállítók közé tartozik. A cég 46 országban 170 ezer dolgozót foglalkoztat.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?