kapubanner for mobile

Új operációs igazgatóval erősít a Leaseplan Hungária

Dobos Attila tölti be 2012 szeptemberétől az operációs igazgatói posztot a LeasePlan Hungária Zrt. flotta- és gépjárműkezelőjénél.

Dobos Attila korábban tíz évig az ING Banknál dolgozott Budapesten, illetve Amszterdamban, ahol több területen is vezetői tapasztalatokat szerzett. A pénzintézetnél 2003-tól az ING Regionális Ügyviteli Központ operációs és ügyfélszolgálati vezérigazgató-helyettesi, majd szervezési és fejlesztési vezetői feladatait látta el.

2006-tól az Erste Bank Vállalati Operáció első számú vezetője volt, ahol a vállalati és treasury ügyfelek back office adminisztrációja mellett a vállalati ügyfelek panaszkezelésért is felelt. Projektmenedzserként irányította az Erste Group elvárásainak megfelelő szabványosítását és központosítását a romániai BCR Bank Vállalati Back Office részlegén.

Az újonnan kinevezett operációs igazgató okleveles közgazdászként, valamint közgazdász-tanárként végzett 1994-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, folyékonyan beszél angolul.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek