Új tojóhibrid-keltetőt épít a Bábolna TETRA Vas megyében
Európa legkorszerűbb tojóhibrid-keltetőjét építi fel a Bábolna TETRA Kft. Uraiújfaluban, az üzem bokrétaünnepségét pénteken tartották a Vas megyei településen. A beruházás 22 új munkahelyet teremt.
Az üzem kapacitása évente 32 millió keltetőtojás és mintegy 12-13 millió naposjérce kibocsátását teszi majd lehetővé. A tervek szerint a 22 új munkahelyet biztosító keltető a jövő év tavaszán kezdi meg működését.
V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár az ünnepségen elmondta: a növénytermesztés és az állattenyésztés megbomlott egyensúlyát helyre kell állítani. A baromfiágazatban megvalósuló fejlesztések azért is fontosak, mert az ágazatban működő 2500 vállalkozás 60 ezer embernek ad munkát és évente mintegy 500 ezer tonna élőbaromfit és mintegy 2 milliárd darab tojást állítanak elő - hangsúlyozta az államtitkár.
Emlékeztetett, hogy a kutatások szerint 2020-ig 15 százalékos növekedés várható a baromfitermékek fogyasztásban. Az uraiújfaluban megvalósuló fejlesztés jelentőségét alátámasztja, hogy a kiskereskedelmi forgalomban 90 százalékot meghaladó a hazai friss csirkehús aránya.
Budai Zoltán, a cég ügyvezető igazgatója elmondta, az épülő, világszínvonalú keltetőüzem lehetővé teszi, hogy jobb hatékonysággal, több jó minőségű terméket tudnak majd előállítani.
Az Uraiújfalu környékén üzemelő 11 baromfitelepen előállított tenyésztojások keltetése most egy elavult üzemben történik. Az épülő, közel 3800 négyzetméter alapterületű keltetőt már a legkorszerűbb, környezetbarát és energiatakarékos berendezésekkel - például automata tojásválogatóval, lámpázó-átrakó berendezéssel - szerelik fel, és lehetőség lesz a megújuló energiaforrás felhasználására is.
A Bábolna TETRA Kft. 220 embernek ad munkát, legfőképpen Uraiújfalu és Bábolna környékén. A cég tavalyi árbevétele mintegy 5,2 milliárd forint, az eredménye pedig 185 millió forint volt. Az árbevétel 60-70 százaléka exportból származik. A hazánkban piacvezetőnek számító TETRA termékek - tojóhibridek, naposcsibék, keltetőtojások, előnevelt jércék - 40 országba jutnak el.
Bábolnán az iparszerű baromfitenyésztés az 1960-as évek elején kezdődött, a tevékenységben az uraiújfalui terület 1973 óta vesz részt. A 2000-es évek elején a cég válságba került, a fellendülés 2004-ben, a privatizáció után következett be, amikor a Bábolna TETRA Kft.-t egy magyar szakmai befektető csoport vásárolta meg. A cég 2005. évtől eredményesen gazdálkodik és piacait is folyamatosan növeli.
Az elmúlt időszakban a tenyésztési, kutatási munka is felgyorsult, a pályázati lehetőségeket is felhasználva a piaci igényeknek mindinkább megfelelő hibrideket tenyésztenek. A tojóhibrid-nemesítés területén gyors genetikai előrehaladást értek el, és egyre nagyobb teljesítményű hibrideket állítanak elő. Az elmúlt időszakban 3 új hibrid előállítása fejeződött be, a hibridek nemesítése folytatódik. A tudományos kutatómunka fő bázisa az idén üzembe helyezett 23 ezer férőhelyes istálló, a cég szoros együttműködést folytat a Kaposvári Egyetemmel és a gödöllői Haszonállat Génmegőrzési Központtal.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A debreceni CATL hétfőtől lefóliázta volna a dolgozók mobiltelefonjait, ám a beléptetésnél ellenállásba ütközött az intézkedés. A cég szerint... Teljes cikk
Százötven új munkahelyet hoz létre a hazai tulajdonú Metal Kingdom Kft. friss, 7,5 milliárd forint értékű beruházása Napkoron - közölte... Teljes cikk
Fordulóponthoz érkezik a Revolut magyarországi működése: hamarosan elindul a hazai fióktelep, és a felhasználók magyar IBAN-számot kapnak. A... Teljes cikk
- 200 új munkahelyet hoz létre ez a cég Sóskúton 2 hete
- 330 új munkahely jön létre Kapuváron 2 hete
- 700 munkahely válik betonbiztossá Pápán – újabb milliárdos beruházás érkezett 2 hete
- A kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalóinak száma elérte az ötezret 3 hete
- Hét év után távozik a Rossmann országos ügyvezető igazgatója 3 hete
- Új munkahelyek jönnek Kisvárdára – az Aero Space 250 fő fölé növeli a létszámát 3 hete
- NGM: beindul a második ütem, milliárdok érkeznek a kkv-khoz 4 hete
- 300 ezer új munkahely, adómentes bérek – mutatjuk, milyen munkavállalói ígéretek hangoztak el hétvégén 1 hónapja
- Új, jól fizető fejlesztői állások – történelmi videojáték-beruházást jelentett be a kormány 1 hónapja
- 450 új munkahely jön létre Jászfényszarun 1 hónapja
- Közel 2,5 millió forint támogatás minden új dolgozó után - már pályázhatnak a kkv-k 2 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben