kapubanner for mobile

Új ügyfélkapcsolati igazgató a Café Creative-nál

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

2007 júniusától Mérey Andrea (31) a Café Creative új ügyfélkapcsolati igazgatója.

Az ügyfélkapcsolati csapat vezetése, a kampányok stratégiai előkészítése és az esetlegesen felmerülő operatív kihívások kezelése lesz Mérey Andrea fő feladata. Ezen kívül részt vesz a Café csoporton belül futó integrált kampányok operatív irányításában és tervezésében is.

"Elsőre megfogott a hangulat, a légkör, az emberek és az előrevetített feladatokban rejlő kihívások. Már az első találkozáskor kiderült számomra, hogy a gondolkodásmódunk és a munkához, feladatokhoz való hozzáállásunk rendkívül hasonló a Caféval"- indokolta választását az új igazgató.

Mérey Andrea diplomáját az IBS-n szerezte. Az új vezető 2001 és 2007 között a Saatchi & Saatchinál Account Directorként dolgozott, ahová a McCann-Ericksontól érkezett. Eddigi munkahelyein vezető nemzetközi márkák kommunikációjáért felelt.

A szakember a posztról szülési szabadságra távozó Varga Brigittát váltja. A Café Creative többek között olyan márkák kreatív feladatait látja el, mint az OTP Bank és bankcsoport, Douwe Egberts és Douwe Egberts Omnia, Seat, Pick, Délhús és Metro hírújság.

  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek