Új ügyvezető igazgató a Mol Magyarországnál
Bacsa György 2003 óta dolgozik a vállalatnál, 2021 óta pedig tagja az igazgatóságnak is.
Bacsa Györgyöt, a Mol-csoport stratégiai ügyvezető igazgatóját nevezték ki a Mol Magyarország ügyvezető igazgatójának. A közleményben kiemelték, hogy a szakember Ratatics Pétert váltja a pozícióban, aki az elkövetkező kilenc hónapban az INA igazgatótanácsának elnöki teendőit látja el. Bacsa György a közlemény szerint elmondta, hogy a Mol Magyarország kiemelt szerepet tölt be a cégcsoport életében, hiszen stratégiai vállalatként garantálja hazánk ellátásbiztonságát, beruházásaival pedig az egész régió fejlődését szolgálja. Ügyvezető igazgatóként célja, hogy fenntartsa és tovább erősítse a döntéshozókkal, az érdekképviseletekkel és a szakmai szervezetekkel kialakított partneri viszonyt, és kiaknázza az egyes üzletágak közötti szinergiákat - tette hozzá.
Bacsa György 2003 óta dolgozik a vállalatnál, 2011 óta vezeti a csoport legnagyobb üzletfejlesztési projektjeit, 2021 óta pedig tagja az igazgatóságnak is. Az új ügyvezető igazgató kinevezését követően is ellátja stratégiai ügyvezető igazgatói feladatait - írták. Bacsa György tagja a Budapesti Értéktőzsde Igazgatóságának és a New Yorki-i ügyvédi kamarának is, valamint szerepel a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbíróság választottbírói jegyzékében. 2021-ben Magyar Gazdaságért Érdemrenddel díjazták. Jogi és közgazdaságtani diplomáit az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Budapesti Corvinus Egyetemen, a heidelbergi egyetemen, valamint az Egyesült Államok-beli Duke University-n szerezte - olvasható a cég közleményében.
MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?