Új vállalati értékesítési igazgató érkezik a Telenorhoz
A Telenor vállalati értékesítési igazgatói posztját Tóth Levente tölti be 2012. június 1-től. A szakember több mint 10 éve dolgozik az infokommunikációs szektorban, elsősorban értékesítési területen látott el vezetői feladatokat, de jelentős tanácsadói tapasztalattal is rendelkezik.
"Az elmúlt években kiemelt figyelmet fordítottunk a vállalati szegmens speciális igényeit kiszolgáló, hatékony mobiltechnológiai megoldások fejlesztésére. A Telenor ennek köszönhetően jelentős piaci részesedéssel rendelkezik ezen a területen. Bízunk abban, hogy az új igazgató érkezésével tovább erősíthetjük pozíciónkat és egyre több vállalat felismeri a mobiltechnológiára épülő és értéknövelt szolgáltatásaink előnyeit", mondta el Sigvart Voss Eriksen, a Telenor Magyarország kereskedelmi vezérigazgató-helyettese.
"Örömmel látom, hogy felkészült és motivált értékesítési csapat élére érkezem a Telenornál. Bízom benne, hogy eddigi tapasztalataimat, iparág-ismeretemet hasznosítani tudom majd, hogy leendő munkatársaimmal egymást erősítve dolgozhassunk együtt piaci pozícióinkon. Szerencsésnek érzem magam, hogy olyan csúcstechnológián alapuló, széleskörű innovatív megoldásokat kínálhatunk, amelyek használata hatékonyabbá teszi a vállalkozások működését" -–- mondta el Tóth Levente.
Tóth Levente az elmúlt időszakban vezetői tanácsadóként dolgozott. Munkája során olyan vállalatok működését segítette, mint a Synergon vagy a Sciamus. A szakember 2009-ig a T-Systems Hungary nagyvállalati értékesítési igazgatójaként dolgozott, ezt megelőzően a T-Mobile-nál volt felelős a nagyvállalati és kormányzati ügyfelek kiszolgálásáért. Pályáját a befektetési banki iparágban portfolió menedzserként kezdte.
Tóth Levente egyetemi diplomáját 1997-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Pénzügy szakirányán szerezte, majd ugyanitt 2004-ben MBA fokozatot szerzett. Időközben az ELTE Jogi Továbbképző Intézetének jogi szakokleveles közgazdász képzését is elvégezte. Tóth Levente 38 éves, nős és három gyermek édesapja.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
2026. április 1-jétől Bobor Roland veszi át a Nestlé szerencsi és diósgyőri gyárainak vezetését. Az immár 15 éve a Nestlénél dolgozó, számos... Teljes cikk
A szakembert határozatlan időtartamra nevezték ki vezérigazgatónak. Teljes cikk
Személyi változás történt a Shopfully magyarországi vezetésében: Zsatkulák István, a vállalat hazai ügyvezetője távozik pozíciójából, és a... Teljes cikk
- Értékteremtő partnerség a vállalati kultúrában: Tanulás és empátia vakvezető kutyákkal 3 hete
- A HR-washing - avagy a kicsírázott babzsákfotel 2 hónapja
- Külföldi munkaerő Magyarországon: szervezeti tapasztalatok és tanulságok 2 hónapja
- A munkaerő-képzés felé bővíti portfólióját a Prohuman 2 hónapja
- Új ügyvezető kinevezésével erősít a Trans-Sped 2 hónapja
- Hogyan lesz a vállalati kultúra a megtartás egyik legerősebb eszköze? - aki válaszol Plósz Orsolya 3 hónapja
- Mi lesz a munkaerővel 5–10 év múlva? Egy nagyvállalat válasza a tudáshiányra 3 hónapja
- Sales Representative 3 hónapja
- "A bizalom már a portréfotónál elkezdődik" – Interjú Őzse Attilával, céges portréfotóssal 3 hónapja
- Meglepő álláshirdetések, valódi történetek – a CIB Bank válasza a munkaerőpiaci kihívásokra 4 hónapja
- 2026: Évtizedes adóátalakítás indul – így változik a cégek és dolgozók adóterhe 5 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?