kapubanner for mobile

Új vezető a Budai Egészségközpont élén

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az új vezérigazgató Varga Péter Pált váltja.

2021 őszétől tapasztalt vezető, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktatókórház korábbi főigazgatója, a belgyógyász-kardiológus dr. Csernavölgyi István tölti be a Budai Egészségközpont Zrt. vezérigazgatói posztját. Dr. Csernavölgyi István szülei is orvosok, így, ahogy ő fogalmazott, az orvosi pálya eleve elrendelés volt a számára.

A vezérigazgató szerint a gyógyítás alapvetése a megfelelő szaktudás és képzettség, de ugyan olyan fontos számára az is, hogy a gyógyító ember tudjon maradni ott és akkor, amikor arra szükség van. Ez a meggyőződés tükröződik a munkájában mind a szakmai területen, mind pedig az intézményvezetői pozícióban.

Célja, hogy hosszú távon olyan körülményeket teremtsen a kollégái számára, ahol közösségként, biztonságos szakmai környezetben mernek és tudnak alkotni, ami a fejlesztés és a fejlődés alapja. A megfelelő munkakörnyezet mellett ugyanolyan fontosnak tartja a kollégák folyamatos szakmai gyarapodását, így a BEK Akadémia képzéseit, amiben óriási lehetőséget lát.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek