Új vezető a Groupama Biztosító Zrt. élén
Június 1-jétől Nagy Szabolcs Erik a Groupama Biztosító vezérigazgatója, aki François Maresquier-t váltja ezen a poszton. Kinevezését követően az új vezérigazgató tovább folytatja a Groupama magyarországi, valamint közép és kelet-európai fejlesztési stratégiáját.
Nagy Szabolcs Erik 2006 tavaszán érkezett a Groupama Csoporthoz, ahol stratégiai kérdésekkel és akvizícióval foglalkozott. Nevéhez fűződik például egy görög biztosító társaság sikeres akvizíciója is.
Nagy Szabolcs Erik (40) orvosi és közgazdász diplomával rendelkezik. Tanulmányait a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, valamint az Egyesült Államokban, a Chicagoi Üzleti Egyetemen (The University of Chicago Graduate School of Business, MBA) végezte. Három évig a McKinsey budapesti irodájában dolgozott vezetői tanácsadóként, majd 5 éven keresztül a Magyar-Amerikai Vállalkozási Alap befektetési igazgatója volt - munkája során rálátást nyert a hazai kis- és középvállalkozások helyzetére, működésére is.
François Maresquier-t a Groupama Csoport 2003-ban nevezte ki a magyar leányvállalat élére, és több éves munkája eredményeként olyan stabil, növekvő hazai biztosítótársaságot hagy hátra, amellyel szemben teljes a Groupama Csoport bizalma. A távozás a vezérigazgató személyes döntése volt, karrierjében új kihívások elé néz, és továbbra is Magyarországon marad.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?