Új vezetők a FERLING-nél
Zubán Zoltán veszi át a pr-ügynökség vezetését.
Meglepetések nélküli, ám markáns vezetői váltásokkal, reorganizációval vágnak neki a 2025-ös évnek a FERLING-nél - írja a cég közleménye. Januártól Zubán Zoltán veszi át az alapítótól a pr-ügynökség vezetését, az átszervezett DIGITAL üzletág pedig Korpa Krisztián IT Architect irányítása alá kerül. Az új CEO még 1997-ben, a FERLING-nél kezdte pályafutását. Kiemelt projekteket irányított egyebek mellett az EON, a TIGÁZ, a DDC, a Trans-Sped megbízásaiban. A 2010-es években az ügynökség budapesti irodájáért is felelt, és már 2024-ben ügyvezetőnek választották.
Korpa Krisztián 5 éve érkezett a FERLING-hez, ahol jelentős szerepet vállalt az ügynökség digitális termékportfoliójának alakításában. Az ügynökség alapítója, Ferling József a továbbiakban szakértői és üzletfejlesztési feladatokban vesz részt, és a tulajdonosi felügyeletet biztosító board-ot vezeti majd.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
2026. április 1-jétől Bobor Roland veszi át a Nestlé szerencsi és diósgyőri gyárainak vezetését. Az immár 15 éve a Nestlénél dolgozó, számos... Teljes cikk
A szakembert határozatlan időtartamra nevezték ki vezérigazgatónak. Teljes cikk
Személyi változás történt a Shopfully magyarországi vezetésében: Zsatkulák István, a vállalat hazai ügyvezetője távozik pozíciójából, és a... Teljes cikk
- Új vezérigazgató a Glosternél 2 hete
- Évente egy kabát, de közben beázik a ház – mi történik a magyar nyugdíjakkal? 3 hete
- Vezetőváltás a Shopfully Magyarország élén 3 hete
- Új vezérigazgató irányítja a Graboplast növekedését 1 hónapja
- Új vezető az Indotek Investments Alapkezelő Zrt.-nél 2 hónapja
- Hét év után távozik a Rossmann országos ügyvezető igazgatója 2 hónapja
- Új országigazgató a JYSK Magyarország élén 2 hónapja
- Új vezetők a BYD Magyarországnál 2 hónapja
- Új vezérigazgatót nevezett ki a CETIN International, N.V. 2 hónapja
- Új vezérigazgató a a Magyar Suzuki Zrt. élén 2 hónapja
- Így tanulnak idegen nyelvet a munkavállalók 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?