kapubanner for mobile

Új vezérigazgató a Heineken Hungária élén

Nikos Zois veszi át Geert Swaanenburg helyét 2021 október elsejétől a HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. vezérigazgatói posztján. A pozíciót 2018 óta betöltő holland szakember a HEINEKEN Németország ügyvezető igazgatójaként folytatja pályafutását.

Új felsővezető irányítja a HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. magyarországi tevékenységét 2021 október 1-től. Geert Swaanenburg helyét a görög Nikos Zois veszi át a vezérigazgatói székben.  

Geert Swaanenburg, akit 2018 novemberében neveztek ki a magyarországi vállalat élére, a HEINEKEN Németország ügyvezető igazgatójaként Berlinben folytatja pályáját. 

Nikos Zois immár 30 éve erősíti a HEINEKEN csapatát. 2019 óta a szerbiai leányvállalat ügyvezetőjeként dolgozott, azt megelőzően pedig több mint két éven át a vállalat bulgáriai egységét vezette. 2010 óta tagja a vállalat managementjének, akkor nevezték ugyanis ki a HEINEKEN görögországi sales igazgatójának. Előtte számos pozícióban dolgozott az értékesítés területén.  

Az új vezérigazgató feladata az EVERGREEN stratégia megvalósítása lesz Magyarországon, valamint a HEINEKEN piaci részesedésének további növelése a prémium kategóriában. A cél az, hogy a vállalat működése során folyamatosan szem előtt tartsa a vásárlói igények alakulását, a költséghatékonyságot és a fenntarthatósági szempontokat. Emellett Nikos Zois kulcsfontosságúnak tartja a munkatársak elkötelezettségének, motivációjának fenntartását is. 

 

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek