Újabb 100 milliós végkielégítést fizethet a BKV
Újabb 100 milliós végkielégítést fizethet a BKV; Somodi Lászlónak, a cég volt közlekedési vezérigazgató-helyettesének járhat ekkora összeg, ha a bíróság a rendkívüli felmondással elbocsátott felsővezető javára dönt.
Az MTI birtokába került, a BKV felügyelőbizottsága (fb) számára készült belső jelentésből kiderül, hogy Somodi László - aki 2001-től 2008 áprilisáig dolgozott a közlekedési vállalatnál - a 657 ezer forintos alapbér mellé még 300 százalékos prémiumra is jogosult volt. A vezérigazgató-helyettest 2008 április végén mentette fel Balog Zsolt megbízott vezérigazgató, azzal az indokolással, hogy az ő irányításával készült paraméterkönyv "szakmailag alkalmatlan".
Somodi László viszont azt hangoztatta, hogy a járatritkításokat tartalmazó paraméterkönyv kudarcáért nem ő felelős egyedül (ráadásul elbocsátása után nagyjából az általa felvázolt paraméterkönyvet fogadták el), ezért bírósághoz fordult.
A bíróság várhatóan idén szeptemberben dönt arról, hogy jogosult-e végkielégítésre a volt vezérigazgató-helyettes, ha igen - mint az fb-jelentésben olvasható - "nagyságrendileg 100 millió forintot kell" kifizetnie a BKV-nak.
A felügyelőbizottságnak készített listát az akkor Szalainé Szilágyi Eleonóra által vezetett humánpolitikai igazgatóság állította össze idén nyáron. A felsővezetők fizetését és végkielégítését tartalmazó jelentésben az azóta leváltott humánpolitikai igazgató csaknem 100 millió forintos juttatása nem szerepel.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?