kapubanner for mobile

Újabb cég rúg ki több száz embert az AI miatt

A vállalat az irodái méretét is csökkenti.

A Pinterest közösségi média-platform keddi bejelentése szerint a mesterséges intelligencia (MI) széleskörű alkalmazása miatt  világszerte megválik dolgozóinak mintegy 15 %-ától,  ami több mint ötszáz embert érint – írja a VG a CBNC nyomán.

A vállalat közleménye szerint az erőforrásokat átstrukturálják olyan módon, hogy a jövőben az MI-vezérelt termékek és képességek fejlesztése élvezzen prioritást. A Pinterest azt közölte, hogy a leépítést már megkezdték, és szeptember végére fejezik be a folyamatot. A munkaerő-csökkentés mellett a cég irodái méretét is jelentősen csökkenti, részben a működési költségek csökkentése érdekében. A bejelentés hatására a Pinterest részvényei több mint 9 %-kal estek a tőzsdén. A vállalat jelenleg több mint 4 500 embert foglalkoztat világszerte, így a leépítés mintegy 675 munkavállalót érinthet.

A Pinterest a közleményében hangsúlyozta, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása révén személyre szabottabb és relevánsabb tartalmat tud nyújtani felhasználóinak. A vezérigazgató szerint a MI-be és termékinnovációba történő befektetések hosszú távon megtérülnek, és a platform így versenyképes marad az olyan szereplőkkel szemben, mint a TikTok vagy a Meta szolgáltatásai.

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ő a legjobban kereső nő az autóiparban

Az alapfizetése mellett részvényjuttatásokat, valamint bónuszokat is kap. Teljes cikk

Hangfelvétel buktathatott le egy HR vezetőt: a zaklatókat védő vállalati kultúráról beszélt

Súlyos vádak merültek fel a New Orleans Regional Transit Authority (RTA) HR vezetőjével szemben egy peres eljárásban. A dolgozók azt állítják,... Teljes cikk

Munkaerőhiányra válasz? Több százezer bevándorló kaphat munkavállalási engedélyt

Spanyolország rendkívüli lépésre szánta el magát: a kormány új rendelete akár félmillió, eddig illegális státuszban élő bevándorló számára... Teljes cikk