kapubanner for mobile

Újabb csúcson a görög munkanélküliség

Görögországban újabb csúcsra, 16,2 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta márciusban a szerdán megjelent adatok szerint.

A 10 milliós országban a regisztrált munkanélküliek száma 811 ezer volt márciusban a statisztikai hivatal (ELSTAT) kimutatása szerint. Egy évvel korábban 40 százalékkal kevesebben, 578 ezren voltak regisztrált munkanélküliek. A foglalkoztatottak száma 4,185 millió volt márciusban, ami 5,4 százalékkal - 238 ezerrel - kevesebb az egy évvel korábbihoz képest.

A munkanélküliségi ráta egy évvel korábban 11,6 százalék, idén februárban pedig 15,9 százalék volt az utóbbi 4 évtized legmélyebb gazdasági válságával küzdő országban. A márciusi a legmagasabb érték, amit az ELSTAT valaha mért. A fiatalok körében a legsúlyosabb a helyzet, a 15-24 éves korosztályban 42,5 százalékos, a 25-34 éves korosztályban 22,6 százalékos a munkanélküliség.

Az euróövezeti átlag a legutóbbi, áprilisi adatok szerint 9,9 százalék volt. A 17 országból álló övezetben áprilisban már a harmadik hónapja stagnált a munkanélküliség.

Görögországban a munkanélküliség növekedésével párhuzamosan egyre csökken a gazdaság teljesítménye. Az ELSTAT szerdán megjelent adatai szerint az ipari termelés áprilisban 11 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Februárban 4,8 százalékos, márciusban már 8 százalékos volt az éves szintű visszaesés. Az ipar adja a bruttó hazai termék (GDP) 15 százalékát Görögországban.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek