Újabb egymilliós büntetést kapott a Hankook
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) egymillió forint bírságot szabott ki a Hankook cégre - közölte a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete (VDSZ) az MTI-vel.
A szakszervezet közlése szerint a dunaújvárosi Hankook Tire Magyarország Kft. vezetése az emberi méltóságot sértő módon bánt a helyi szakszervezet tisztségviselőjével, ezért egymillió forint büntetést kell fizetnie a cégnek.
A helyi szakszervezet vezetője azért jelentette fel a koreai tulajdonú céget, mert érdekvédelmi munkája miatt főnökei többször is az emberi méltóságát sértő módon viselkedtek vele, egyebek mellett megfenyegették, hogy kirúgják, ha érdekvédelmi munkáról beszél a kollégáival. A panaszos szerint többször kiabáltak vele, ellenséges hangulatot gerjesztettek közte és a kollégái között, s minden eszközzel akadályozták az érdekvédelmi munkát.
Annak ellenére, hogy a cég vezetése a meghallgatás során tételesen cáfolta a felsorakoztatott állításokat, amelyeket egyébként tanúvallomások is alátámasztottak, az EBH megalapozottnak ítélte a bejelentést - közölte Székely Tamás, a VDSZ elnöke a közleményben.
A szakszervezet közleményében utal arra, hogy két hónapon belül a második egymillió forintos büntetést kapja a Hankook. Korábban sorozatos szakszervezet-ellenes magatartása miatt büntették meg a dunaújvárosi céget, akkor az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) kötelezte egymillió forint megfizetésére.
A Hankooknál tapasztalt törvénysértésekről korábban az ágazat érdekvédője, a vegyipari szakszervezet, a VDSZ tett bejelentést, amelyet az OMMF Közép-dunántúli Munkaügyi Felügyelősége megalapozottnak talált. A Hankook akkor fellebbezett, keresetét azonban a másodfokú hatóság elutasította.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek