Újabb két ponton módosítaná az alkotmányt a kormány
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA kormány által kezdeményezett alkotmánymódosítás lehetővé tenné, hogy egyes ügyekben a bírók helyett a bírósági titkárok járjanak el, valamint azt is, hogy a közpénzből kifizetett "a társadalom igazságérzetet sértő, jó erkölcsbe ütköző" juttatásokra külön mértékű adót állapítsanak meg.
Répássy Róbert igazságügyi államtitkár az indítvány hétfői parlamenti expozéjában kifejtette: mindkét módosítás fontos célkitűzések megvalósítását alapozza meg, lehetőséget adva az Országgyűlésnek a további jogalkotásra.
Indoklásul elmondta, a kormány törekvése a bírósági eljárások felgyorsítása, ennek akadálya azonban, hogy az igazságügyi alkalmazottak jelenleg nem vállalhatnak át ítélkezői feladatokat a bíróktól.
A kormány legsürgetőbb feladatainak egyike a közbiztonság javítása, és "nem engedhető, hogy tyúkperek akadályozzák a tömegeket megbotránkoztató büntetendő cselekmények esetén a gyors igazságszolgáltatást" - jelentette ki Répássy Róbert.
Hozzátette, a kormány ezért javasolja: az Országgyűlés bármikor úgy dönthessen, hogy az alacsonyabb súlyú esetekben a hivatásos bírák helyett a bírósági titkárok járjanak el.
Répássy Róbert arra is kitért, hogy az eddiginél hatékonyabb munkamegosztást kell kialakítani az igazságszolgáltatásban. Közölte, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács által elfogadott stratégia is rögzíti, hogy az igazságügyi alkalmazottak hatáskörének elkülönítésével biztosítani kell a bírák tehermentesítését.
Az államtitkár elmondta, hogy a bírósági titkárok jogi szakvizsgával rendelkeznek, kinevezésük előtt pályaalkalmassági vizsgálaton vesznek részt, s a bírói feladatkörben eljárva a bírókéhoz hasonló függetlenséget élveznek.
A kormány másik alkotmánymódosító javaslata azt tenné lehetővé, hogy "a társadalmi igazságérzetet sértő, jó erkölcsbe ütköző" juttatásokra külön mértékű adót állapítson meg a törvényhozás.
Az igazságügyi államtitkár elmondta, hogy a jelenlegi szabályozásban azonos módon esik adózás alá a jogszerű és a jogszerűtlen jövedelem, noha nyilvánvaló, hogy a jogszabályok keretei között sem nézhető el a pazarló gazdálkodás. A kabinet javaslata a visszaélésekkel szemben kíván fellépni, és a közpénzből juttatott kifizetések visszaszorítását célozza - mondta.
Az indítvány az állami vagyonnal gazdálkodó, illetve az állam többségi tulajdonában vagy irányítása alatt álló szervezetek részéről "jó erkölcsbe ütköző módon" juttatott jövedelmekre vonatkozna. Az alkotmánymódosítás értelmében az Országgyűlés e jövedelmekre külön mértékű fizetési kötelezettséget állapíthatna meg, az adóévtől kezdődően.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?