Újabb milliárdok telephely-fejlesztésre az Észak-alföldi régióban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz Észak-alföldi régióban újabb 73 telephely kap közel 4,8 milliárd forint támogatást, ezzel már összesen 421 vállalkozás jut 23 milliárd forint értékű uniós forráshoz - közölte Mező Ferenc, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (ÉARFÜ) igazgatója kedden az MTI-vel.
A pályázati kiírás célja a kis- és középvállalkozások - kkv-k - tevékenységének, versenyképességének erősítése, tőkeellátottságának növelése, és ezáltal a régió foglalkoztatottsági szintjének növelése - tette hozzá Mező Ferenc. A konstrukció a kkv-k működési helyszínéül szolgáló telephelyek modernizációját és bővítését, új telephelyek kialakítását, a telephelyek kihasználtságának növelését kívánja elősegíteni - magyarázta az igazgató.
Mező Ferenc tájékoztatása szerint az Észak-alföldi régióban eddig közel 19 milliárd forinttal járult hozzá a vállalkozások támogatásához az európai unió és a magyar állam. Ebből az összegből már 348 vállalkozás tudta fejleszteni telephelyét.
A kormány célja, hogy a lehető legtöbb vállalkozást tudja segíteni, támogatni, ezzel is hozzájárulva a gazdaság fellendítéséhez, megerősítéséhez. A mostani döntéssel 73 új telephely kap közel 5 milliárd forint támogatást. Az eddigi uniós támogatások felhasználásával az Észak-alföldi régióban a magyar vállalkozások kétezer új munkahelyet teremtettek - sorolta az ÉARFÜ igazgatója.
Mező Ferenc hozzátette: a 2007-2013 közötti időszakban a régióban a gazdaságfejlesztési kiírásokra - amely a kkv-k támogatása mellett tartalmazza az ipari területek fejlesztését is -, összesen 1080 pályázat érkezett, 87,5 milliárd forint támogatási igénnyel.
A támogatási szerződést 570 pályázat esetében megkötötték, 47,3 milliárd forint értékben - mondta Mező Ferenc, megjegyezve: a rendelkezésre álló keretre kétszer annyi pályázat érkezett, mint amennyit támogatni lehetett. Ez megerősíti a kormányzat következő pályázati ciklusra (2014-2020) meghatározott szándékát, miszerint a pályázható uniós források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítják - tette hozzá.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?