Újra módosítják a munka törvénykönyvét?
A munkacsoport mintegy 100 - versenytilalmi és tanulmányi szerződésekkel kapcsolatos bírósági ügyet vizsgált.
Mészárosné Szabó Zsuzsanna kúriai bíró, a munkacsoport vezetője a háttérbeszélgetésen arra hívta fel a figyelmet: a Mt. jelenlegi szabályozása nem teszi kötelezővé a versenytilalmi megállapodás írásba foglalását, ám ez a jogbiztonság szempontjából aggályos. A szóbeli megállapodás, vagy módosítás nem egyszer bizonyítási nehézségeket vet fel, ezért tartják indokoltnak a szakemberek, hogy a versenytilalmi megállapodásokat csak írásban lehessen megkötni. (Például tanulmányi szerződésnél, vagy kötbérezésnél jelenleg is ez a szabály.)
A szakember elmondta: a munkavállalókat a Mt. alapján a cégtől távozásukat követően titoktartási kötelezettség köti. A konkurenciánál elhelyezkedést a törvény nem tiltja, de a munkaadó és a munkavállaló közötti versenytilalmi megállapodás kizárja a munkavállaló versenytárshoz távozását. Ez a tilalmi időszak azonban legfeljebb 2 év lehet, és erre az időre pénzbeli ellentételezés jár a volt munkavállalónak, amely legalább az azonos időszakra járó alapbér egyharmada.
A munkacsoport vizsgálta, hogy ezekben az esetekben hogyan határozható meg a konkurencia. A korábbi gyakorlat szerint a cégiratokban meghatározott tevékenységi kör volt a döntő: azt vizsgálták, van-e ebből a szempontból egyezés a munkavállaló korábbi és új munkahelye között. A munkacsoport most arra az álláspontra helyezkedett, hogy bár a cégjegyzék továbbra is irányadó, lehetséges az ellenbizonyítás, hiszen előfordul, hogy a cégiratokba rögzített tevékenységi kör egyes elemeit valójában nem gyakorolja a cég, azok inkább csak jövőbeni elképzeléseket rögzítenek. Ugyanakkor a munkacsoport azt is megállapította, hogy a versenytilalom hatálya alól nem vonja ki magát a távozó munkavállaló azzal, hogy a konkurenciánál más munkakörben helyezkedik el, hiszen tudását, tapasztalatát így is viszi magával új munkahelyére.
A munkáltató a munkaviszony megszűnéséig állhat el a megkötött versenytilalmi megállapodástól. A tanulmányi szerződésben - a jelenlegi szabályozás szerint - a munkáltató azt vállalja, hogy a tanulmányok idejére támogatást nyújt, a munkavállaló pedig azt, hogy a megállapodás szerinti tanulmányokat elvégzi és a képzettség megszerzése után a támogatás mértékével arányos ideig - legfeljebb öt évig - munkaviszonyát felmondással nem szünteti meg.
A tanulmányi szerződéssel összefüggő perek száma csökkenő tendenciát mutat. A kúriai munkacsoport többi között arra hívta fel a figyelmet, hogy határozott idejű munkaviszonyt a tanulmányi szerződés nem hosszabbít meg. Tanulmányi szerződésnek lehet tárgya olyan képzés is, amely magasabb képesítést nem ad, csak új ismereteket, például egy tanfolyam. Az új végzettségnek megfelelő munkakör csak akkor jár, ha ezt külön kikötötték a tanulmányi szerződésben.
A kúriai munkacsoport elemzése alapján véleményt adott ki a Kúria Közigazgatási-Munkügyi Kollégiuma, amely kimondja: "a versenytilalmi megállapodás feltétele, hogy ahhoz a munkáltatónak számba vehető, jelentős gazdasági érdeke fűződjön". A vélemény rögzíti többi között azt is, hogy a versenytilalmi megállapodásban "tiltott tevékenységi körnek megfelelően körülírtnak kell lenni ahhoz, hogy a munkáltató gazdasági érdekeit védje, de nem korlátozhatja méltánytalanul és túlzottan a munkavállaló jövedelemszerző tevékenységét". A tanulmányi szerződéssel kapcsolatban pedig többi között azt írják, hogy "a fél a tanulmányi szerződést azonnali hatállyal felmondhatja, ha a körülményeiben olyan lényeges változás következik be, amely a kötelezettség teljesítését lehetetlenné tenné, vagy aránytalan sérelemmel járna".
Mészárosné Szabó Zsuzsanna elmondta: a munkacsoport mintegy 100 - versenytilalmi, illetve tanulmányi szerződésekkel kapcsolatos - lezárt bírósági ügyet vizsgált. Sok esetben ezek a munkaügyi perek jogviszony megszüntetése, vagy elszámolási vita miatt indultak, és csak a per során vetődtek fel a munkacsoport témájához szorosan tartozó kérdések. A szakember hozzátette: a versenytilalmi és tanulmányi szerződéseknél nincsenek nagyobb jogértelmezési viták, ellentmondó ítélkezési gyakorlat, a munkacsoport felállítására elsősorban azért volt szükség, mert régen volt már átfogó vizsgálat ezen a jogterületen.
A joggyakorlat-elemző csoport mintegy 80 oldalas összefoglaló véleménye az alábbi linken olvasható, a Közigazgatási-Munkügyi Kollégium véleménye pedig a itt.
MTI
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Egy friss országos kutatásból az kiderül, hogy a magyarok mennyire szeretik a rendőröket, értékelik a HR-eseket, és kinek a fizetését tartják túl... Teljes cikk
A vállalattól 165 munkavállalót bocsátanak el, akiknek a június 10-én esedékes májusi bérkifizetésük is elmaradt. Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint a munkaadók majdnem fele egészségügyi és jóléti juttatásokat használ, hogy a dolgozók hamarabb visszatérjenek a munkába. Teljes cikk
- "Balra semmi, jobbra meló" – itt a magyar app, ami felforgatja a munkaerőpiacot 1 hete
- A cégek zöldülni akarnak, de közben megfeledkeznek az emberekről 2 hete
- Itt a toplista! Ezekben az országokban nem uralja a munka az életet – hogy áll Magyarország? 2 hete
- 55 évesen nyugdíj? A kormány a nehéz fizikai munkát végzőknek kedvezne 2 hete
- Így csökkenthetnénk a nők plusz terheit a nyári szünetben 2 hete
- Mondjuk ki végre, milyen fájdalmas árat fizetünk a rugalmas munkáért! 2 hete
- Az amerikaiak harmada szakmunkásképző iskolát ajánlana a fiataloknak egyetem helyett 3 hete
- Újraindul a Nyári diákmunka program – akár 260 ezer forintos támogatás jár a munkáltatóknak 3 hete
- Szja-mentesség 25 év alatt – útmutató diákoknak a NAV-tól 4 hete
- Túl a zsebpénzen - a diákmunka már nem az, ami régen volt 4 hete
- Akik nyugdíj mellett is dolgoznak: brutális különbségek az EU-ban 4 hete