Újra nő a foglalkoztatás a turisztikában
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA 2009-es mélypont után újra növekszik a foglalkoztatottak száma a magyar turizmusban - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter pénteken, az idei nyári turisztikai évad megnyitóján, Tiszafüred-Örvényen.
Az elmúlt évben Magyarországon 164 000 ember dolgozott az ágazatban, ez 7,3 százalékkal haladja meg a válság miatti mélypontot jelentő 2009. év foglalkoztatási adatát. Varga Mihály szerint a kormány kiemelt figyelmet fordít a turisztikai vonzerővel rendelkező területek közül ma még kevésbé közismert, ám komoly fejlődési lehetőségekkel rendelkezők felzárkóztatására.
Példaként említette, hogy a kormány döntése alapján kiemelt programként épülhet meg a Tisza-tó kerékpáros körgyűrű észak-alföldi és észak-magyarországi szakasza. Emellett a vízparti települések "hátországát" erősítő Berekfürdőn 2014-ben fejeződik be a fürdő nagyszabású korszerűsítése, míg Karcagon hamarosan átadják a helyi strand megújult szabadtéri gyógymedencéit.
2012-ben a hazai átlagot jelentő 4,8 százaléknak közel duplájával bővült a Tisza-tavi régió szálláshelyeinek vendégforgalma, köszönhetően egyebek mellett az elmúlt években megvalósult, országosan egyedülálló ökoturisztikai létesítményeknek.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?