kapubanner for mobile

"Újszegényeknek" szól Japán bestsellere

A könyveladási listák elején áll Japánban egy marxista tanregény. Sikere a második legnagyobb gazdaságot átjáró társadalmi feszültségeket tükrözi.

A Kanikosen (A rákhalász hajó a közelálló fordítás) című regény szerzője Kobajasi Takidzsi kommunista mozgalmár, akit 1933-ban 29 éves korában halálra kínzott a rendőrség. 1929-ben megjelent elbeszélése az éhbérért dolgozó rákhalászok világában játszódik. Egy hajón készülő sztrájkról szól, és összefogásra tanítja az olvasót. A történet végére sikerül egységbe szerveződn és a legénység megdönti a szadista - kapitalista - kapitány önkényuralmát.

Kobajasi munkáját mostanáig szinte csak a marxizmussal foglalkozó eszmetörténészek ismerték. Idén aztán egy kiadó felfedezte, újra kiadta és reklámkampányt indított, amelyben a modern napszámosok, az "újszegények" rétegével kapcsolta össze a húszas-harmincas évek proletár irodalmának termékét. A kötet május óta valamennyi mérvadó japán bestsellerlistán az elsők között van. "Rokonszenv és hasonlóság, ezek itt a kulcsszavak" - mondta Toeda Hirokazu, a tokiói Vaszeda Egyetem szociológusa.

"Sokan magukra ismernek a kizsákmányolt rákhalászokban és azonosulnak velük." Toeda szerint a siker az alacsony fizetésért alkalmi munkát végző vagy részmunkaidőben foglalkoztatott réteg megjelenésére és a létbizonytalanságra vezethető vissza. A mai viszonyokra alkalmazható tanulság ugyanakkor nemigen van a regényben. Japánban évtizedek óta csökken a szakszervezetek tagsága, a baloldali pártok támogatottsága pedig jelentéktelen.

"Az olvasótábor széttöredezett, fragmentált, a rákhalászok iránti szimpátia ezért nem vezet kollektív ellenálláshoz, nagy sztrájkokhoz" - mondta Toeda. A japán munkaügyi rendszer sokáig az alkalmazottakról életük végéig gondoskodó vállalatokról, a biztonságos, "nyugdíjas" állásokról volt híres. A kilencvenes évek gazdasági válsága azonban kitermelte a határozott időre - gyakran csupán egy-egy napra, egészség- és nyugdíjbiztosítás nélkül - szerződtetett, jellemzően fiatal munkavállalók hadát.

A Koidzumi-kormány idején, 2001 és 2006 között bevezetett gazdasági reformok tovább gyorsították a folyamatot. A 2007 márciusi adatok szerint az állandó munkaviszonnyal nem rendelkező dolgozók száma 17,3 millió volt, ami 19 százalékkal magasabb az öt évvel korábbinál és 50 százalékkal több mint 1997-ben. A gazdasági visszaeséssel együtt a masszív japán középosztály is bomlásnak indult; egyre nagyobbak a jövedelmi különbségek, és a létbiztonság helyett a leszakadástól való félelem az uralkodó életérzés a pályájuk elején álló fiatalok és a nyugdíjkorhatár felé közelítő idősebbek körében egyaránt.

A kiadó szerint az új kultuszregény olvasóinak 30 százaléka huszonéves, harmaduk 30 és 50 közötti, 30 százalék pedig az ötvenes korosztályba tartozik. Korábban a hasonló művek olvasótábora döntően diák vagy nyugdíjas volt. "
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás

A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk

Mit kívánnának az apák a lányaik munkahelyének? – nőnapi párbeszédet indított a Dreher

Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk

Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos

Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk