Uniós pályázatok: hogyan kerüljük el a csapdákat?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és közreműködő szervezetei nevében jártak el azok a csalók, akik jelentős anyagai károkat okoztak a pályázni kívánó kiscégeknek.
Ismeretlen elkövetők valótlan tartalmú támogatói döntéseket és támogatási szerződéseket hamisítottak, amelyekkel a pályázókat megtévesztve valószínűleg jelentős anyagi károkat okoztak - írta csütörtöki közleményében az NFÜ. Annak érdekében, hogy hasonló esetek ne történjenek a társaság az alábbi jótanácsokat adja a pályázni kívánó vállalkozásoknak:
Fontos, hogy a pályázati eljárásban alkalmazott kapcsolattartás és írásbeli kommunikáció során a Közreműködő Szervezetektől, vagy az Ügynökségtől postai kézbesítés útján érkezett dokumentumokon minden esetben ellenőrizzék a pályázat azonosító számát, és minden egyéb adatát, mert a jelenlegi visszaéléseknél ezek hiányára, vagy meghamisítására derült fény. Ezt a pályázatot benyújtók a www.nfu.hu honlapon, a pályázó tájékoztató felületen megtehetik.
Az "áll" azonosítóval megjelölt, megtévesztő pályázati lehetőség felkínálása sok esetben nem létező projektet takar, vagy az adott régióban igénybe nem vehető pályázatot.
A pályázati tanácsadót vagy közreműködő személyt igénybe vevő pályázónak minden esetben érdemes felkeresni az ajánlkozó cég honlapját és ellenőrizni az ott található információkat. Ezen felül érdemes felkeresni a társaság irodáját vagy lehetőség esetén ellenőrizni, hogy a cég szerepel-e a cégnyilvántartásban. Ezt a cégnyilvántartás ingyenesen elérhető adatbázisa egyszerűen lehetővé teszi. Az utóbbi időben ugyanis olyan tanácsadók jelentek meg a pályázni szándékozó cégek környezetében, akik vagy már felszámolási eljárás alatt állnak vagy fiktív vállalkozásként "működnek".
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség továbbra is várja az általa működtetett közérdekű bejelentő oldalra az európai uniós támogatásokhoz köthető visszaélésekkel és szabálytalanságokkal kapcsolatos informáiókat.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?