kapubanner for mobile

Ünnepnapi dolgoztatással vádolják a Hankookot

A Hankook gumigyártó cég az M1 Híradójának tudósítása szerint az augusztus 20-i munkaszüneti napon is dolgoztatta munkavállalóit. A cég közleménye szerint csak a technológia üzemeltetői dolgoztak, a szakszervezeti vezető szerint mások is. Ha bebizonyosodik a szabálytalanság, 8 millió forint is lehet a bírság.

Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének vezetője biztos abban, hogy a cég a megszakítás nélküli munkakörökön kívül más munkakörökben is dolgoztatta az alkalmazottakat az augusztus 20-i munkaszüneti napon. Erre a vállalat állítólag engedélyt kért és kapott a munkaügyi tárcától, ahol erről nem tudnak. Ha bebizonyosodik a szabálytalanság, akár 8 millió forintra is büntethetik a szabálytalan munkaadót, visszaesőként már 20 millió forint is kiszabható. A Hankook közleménye szerint csak a technológia üzemeltetői dolgoztak augusztus 20-án. Ezt pedig egyetlen jogszabály sem tiltja. A dél-koreai cég ellen már folyamatban van egy vizsgálat: a vád szerint pünkösdkor is berendelték a dolgozókat. Emiatt a munkaügyi hatóság vizsgálatot rendelt el a cégnél, ami szeptember közepén zárul le.


  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek