Kórháznak ajándékozott EKG készülékeket a Hankook
A kórház már régebb óta szeretett volna beruházni az EKG készülékekre.
A Hankook Tire Magyarország Kft. kettő új, könnyen hordozható EKG készüléket, valamint azok mobilitását szolgáló hordozókocsikat ajándékozott a Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház számára. Az adomány közösségi összefogás eredménye. Azért állt kamera elé 215 Hankook dolgozó, mert a cég kihirdette: amint eléri a 200 főt a fényképeken szereplő munkatársak száma, a kórház egymillió forint értékű támogatásban részesül.
“A Hankook nemrégiben azzal a kérdéssel fordult hozzánk, hogy milyen eszközre lenne a legnagyobb szükségünk a meghatározott értékben. Két EKG készülék és a hozzájuk tartozó hordozókocsik beszerzését már huzamosabb ideje terveztük, ezért egyértelmű volt a válaszunk. A pandémiás időszakban egy ilyen adomány még nagyobb segítség számunkra, mint bármikor máskor. Köszönjük a Hankooknak, és mindenekelőtt annak a 215 dolgozónak, akik értünk fotózkodtak.”- Dr. Mészáros Lajos intézményvezető.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A kezdeményezés célja, hogy a diploma mellé ne csupán elismerés, hanem valódi indulási esély is társuljon. Teljes cikk
A nemek közötti egyenlőség ma már nem reputációs kérdés, hanem üzleti teljesítményt befolyásoló tényező. A friss Grant Thornton Women in... Teljes cikk
Magyarországon a nők 43,8 százaléka élt már át kapcsolaton belül erőszakot, a Tesco munkavállalóinak pedig 17 százaléka. Sokak számára a... Teljes cikk
- Ez mentheti meg a bajba jutott hallgatókat az egyetemeken 4 hónapja
- Csepeli melósok pózolnak munkaruhában (vagy anélkül) – elképesztő siker lett a naptáruk 4 hónapja
- Lesújtó számok: ennyi magyar nő küzd szexuális problémákkal és társadalmi nyomással 5 hónapja
- Vihar Vatikánban – miért háborodott fel Elon Musk óriási fizetése miatt a pápa? 7 hónapja
- Amikor a színész segít a súgónak – példaértékű összefogás a Vígszínházban 12 hónapja
- Új társvezérigazgatókat neveztek ki a Hankooknál 1 éve
- Új ügyvezető igazgató a Hankook budapesti értékesítési irodájának élén 1 éve
- Beteg gyerekek álmait váltotta valóra a Penny 1 éve
- Személyi változások a rácalmási Hankook üzem élén 1 éve
- Már 19 évesen elkezdenek befektetni a magyar fiatalok 1 éve
- A fogyatékossággal élők sportolását támogatták az Audi Hungaria munkatársai 2 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?