V4: a közigazgatás és a rendőrség a legkorruptabb
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatLengyelországban az állami túlhatalom kényszerít ki kenőpénzeket a vállalatokból, Magyarországon pedig egyes ágazatok magas szintű állami döntéseket is képesek befolyásolni. Korrupció a visegrádi négyeknél.
A visegrádi négyek országaiban a korrupciótól leginkább fertőzött területek a közigazgatás és a rendvédelmi szervek a Transparency International, a Visegrádi Alap megbízásából készített tanulmánya szerint. A TI tanulmánya szerint a független intézmények feletti túlzott politikai befolyás rendszerszintű korrupciós kockázatokat eredményez, ami a visegrádi országokban általános tendencia.
Ugyanakkor különbségek is vannak. Míg Magyarországon az üzleti szférában egyes ágazatok magas szintű állami döntéseket is képesek befolyásolni, addig Lengyelországban állami tisztviselők adminisztratív eszközökkel kényszerítenek ki kenőpénzeket vállalatoktól. Csehországban és Szlovákiában pedig az ügyészség függetlenségét fenyegetik a szigorúan hierarchikus szervezeti keretek, az átláthatóság hiánya és a rendszerváltás óta elmaradt reformok.
A jelentés kiemeli, hogy a demokratikus intézményi keretek és jogi háttér, melyet a visegrádi országok elfogadtak az uniós csatlakozáskor, nem feltétlenül jelentenek garanciát a korrupciós kockázatok ellen. A politikai hatalom vagy figyelmen kívül hagyja, vagy saját érdekeinek megfelelően működteti ezeket az intézményeket.
A pártfinanszírozásban jelenlévő korrupció közös probléma. A pártok általában jóval többet költenek működésükre és kampányaikra, mint a törvény által megengedett összeg és szabályozás is elégtelen. A jelentés kiemeli továbbá, hogy a médiának és a civil társadalomnak, kiemelt jelentőségük van a korrupció elleni küzdelemben.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?