kapubanner for mobile

Vádat emeltek a kecskeméti biobolt eladójára támadó nő ellen

Rablás és súlyos testi sértés miatt vádat emeltek egy nő ellen, aki tavaly szeptemberben üvegpalackkal támadt egy kecskeméti biobolt eladójára - írja az MTI.

Nánási László a Bács-Kiskun megyei főügyész a közleményében azt írta, hogy a 38 éves kecskeméti nő egy bioboltban gyógyvizes üvegpalackkal többször fejbe vágta az eladót, és amikor földre esett, tovább ütötte. Közben a pénztárból kivett négyezer forintot, majd a kasszát a sértett fejéhez vágta.

Ezután a vádlott a hajánál és a ruhájánál fogva a raktárba rángatta az eladónőt, tovább bántalmazta, majd egy fémpolccal eltorlaszolta a helyiség ajtaját. Menekülés közben magával vitte az eladó táskáját is, amelyben mobiltelefon, százezer forint és személyes iratok voltak. Mivel a fémpolc közben elszenvedő sértett ki tudott jönni a raktárból.

A vádlott a rablás előtt egy fodrászüzletből magával vitte egy táskát, és hasonlóan lopott még négy belvárosi üzletből - olvasható a közleményben.

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő nőt rablással, személyi szabadság megsértésével, súlyos testi sértéssel és lopással vádolja.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek