Vádat emeltek a pirtói férfi ellen, aki megölte alkalmazottját
Az elkövetőt kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt állhat bíróság elé.
Vádat emelt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy pirtói férfi ellen, aki ittasan egy szerszámnyéllel halálra verte a tanyáján élő alkalmazottját. Kövecs Máté, a megyei főügyészség helyettes szóvivőjének csütörtöki tájékoztatása szerint a pirtói férfi ittasan gyakran szidta és bántalmazta a 2019 óta alkalmi munkásként foglalkoztatott férfit, akinek szállást és étkezést biztosított a tanyáján.
Tavaly ősszel a vádlott - szintén ittasan - lopással gyanúsította meg az éppen a kazánt takarító alkalmazottat. A tanya tulajdonosa torkon ragadta a férfit, ököllel arcon vágta, egy fa szerszámnyéllel ütlegelte, majd megtaposta és meg is rugdosta; a magatehetetlen sértett belehalt sérüléseibe. Az ügyészség a letartóztatásban lévő férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolja. Mivel a férfi a bűncselekményt felfüggesztett börtönbüntetés próbaideje alatt követte el, esetében ennek utólagos végrehajtását is elrendelik. Bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék dönt.
MTI
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Van olyan ország az EU-n belül, ahol több mint négyszer magasabb minimálbérrel számolhatnak a dolgozók, mint más tagországokban. Teljes cikk
A NAV ellenőrei számos helyszínen vizsgálják majd többek között az alkalmazottak bejelentését is. Teljes cikk
Egy friss kimutatás szerint egy átlagos munkavállaló évente kétszer annyi megbeszélésen vesz részt, mint két évvel ezelőtt, ami a koncentrált... Teljes cikk
- A rendőrségről lopott a vagyonőr 3 hete
- Zsebbe fizetett a dolgozóinak a cégvezető, 750 milliós kárt okozott 2 hónapja
- Több mint 250 dolgozóját mérgezte meg a HR-igazgató, aki a mai napig HR-esként dolgozik és nem vonták felelősségre 3 hónapja
- Elítélték a bejárónőt, aki saját munkáltatóját lopta meg 5 hónapja
- Börtönre ítélték a nőt, aki késsel támadt kolléganőjére és a főnökét is fenyegette 5 hónapja
- Az őrzésért felelős portás sikkasztott, lebukott 7 hónapja
- El nem végzett munkákra hivatkozva vert át cégeket egy férfi 7 hónapja
- Majdnem kétmillióval károsított meg egy céget egy könyvelő 8 hónapja
- Eladta a rájuk bízott raklapokat két kamionsofőr, vesztegetés miatt kell felelniük 9 hónapja
- Hamis munkáltatói igazolást gyártott személyi kölcsönökhöz egy férfi, lebukott 10 hónapja
- Egymilliárd forintos számlagyárat számolt fel a NAV 10 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben