kapubanner for mobile

Vádat emeltek egy 82 millió forint adóhiányt okozó ügyvéd ellen

Egy ügyvéd ellen emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség, mert nem fizetett be 82 millió forint adót a jövedelme után - írja az MTI.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a vádlott 2011-2015 között baleseti károsultak peres képviseletét látta el biztosító társaságokkal szemben, melyek több mint 1,1 milliárd forint kártérítést fizettek ki az ügyfeleknek. Az ügyvéd a letéti számlájára érkezett kártérítési összegből levonta a munkadíját, a fennmaradó részt ügyfeleinek utalta.

A jogi képviselőnek e tevékenység több száz millió forint jövedelmet jelentett, ugyanakkor 395 ügyfél esetében a munkadíjának egy részéről nem adott számlát, azt nem szerepeltette az adóbevallásaiban sem, így 226 millió forint jövedelmet titkolt el az adóhatóság elől, amely után nem adózott.

Az ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt végrehajtandó börtönbüntetés, közügyektől eltiltás és pénzbüntetés kiszabása mellett azt is indítványozta a bíróságnak, hogy a vádlottat tiltsa el az ügyvédi foglalkozás gyakorlásától.

MTI
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket

Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk

A NAV a rendelkezésre álló online adatokat is betölti az egyéni vállalkozók szja-bevallásába

Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk

A HR-eszköztára a szemünk előtt alakul át. Van beleszólásunk?

A 2026-os év első negyedévének adatai szerint a HR-technológiai piac radikális átrendeződésen megy keresztül, ahol a nagy humántőke-menedzsment... Teljes cikk