Vádemelési javaslat az OMMF volt elnöke ellen
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatVádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) volt elnöke, Papp István és társai ellen. A hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt folytatott nyomozásnak hat gyanúsítottja van - értesült a HavariaPress.
A Nemzeti Nyomozó Iroda a napokban fejezte be a nyomozást az OMMF Közép-magyarországi Munkaügyi Felügyelőségének négy vezető beosztású alkalmazottját érintő ügyben. A főfelügyelőség volt elnökét, Papp Istvánt, valamint Cseke Zoltánt, a törvényességi főosztály volt vezetőjét és társaikat azzal gyanúsítják, hogy 16 esetben jogtalanul megváltoztatták az OMMF hatósági nyilvántartását azért, hogy a lefolytatott munkaügyi ellenőrzések során megállapított jogsértések miatt jogerősen és végrehajthatóan elmarasztalt gazdasági társaságokat a közbeszerzési eljárásokból, állami támogatások igényléséből kizárás alól mentesítsék.
A hivatali visszaélés, hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás, valamint okirattal való visszaélés miatt folytatott nyomozásnak hat gyanúsítottja van.
HírTV
A hivatali visszaélés, hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás, valamint okirattal való visszaélés miatt folytatott nyomozásnak hat gyanúsítottja van.
HírTV
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?