kapubanner for mobile

Valamennyi dolgozónak felmond a veszprémi PML

A rendelésállomány drasztikus csökkenése miatt januártól nem termel tovább a német Peter Maier Leichtbau (PML) GmbH magyar cége - tudatja a Napi Gazdaság.

A lap cikke szerint a veszprémi székhelyű PML Könnyűszerkezet-építő Kft.-től mindenkit elküldenek. A kisebb alumínium hidakat, rakodólapokat gyártó társaság a jövő év elején várhatóan felszámolási eljárást kezdeményez önmaga ellen.

A singeni székhelyű anyacég, amely a kontinens egyik legnagyobb könnyűszerkezet-gyártója, 2006-ban hozta létre a PML Kft.-t. Ezt követően Veszprém déli intézményközpontjában 1,2 milliárd forint értékű zöldmezős beruházással több mint 6 ezer négyzetméteres gyártóbázist és egy hozzá kapcsolódó logisztikai központot épített.

A gazdasági válság nyomán azonban már tavaly drasztikusan, 70-75 százalékkal csökkent a PML rendelésállománya. A termelést december első felében leállították, ám ekkor a dolgozókkal még csak azt közölték, hogy az idén a szokásosnál hosszabb lesz a karácsonyi szünet - olvasható a Napi Gazdaságban.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek