kapubanner for mobile

Válság: a tervezettnél több embert küld el az IKEA

A bútorkereskedő cég alapítójának közlése szerint a vállalat a gazdasági válság hatására kénytelen a korábban tervezettnél nagyobb számban megválni dolgozóitól. Azt azonban nem tudni, hogy pontosan hány embert érint majd a leépítés, írja a Világgazdaság.

images

Az elbocsátások felülvizsgálatáról az Ikea alapítója, Ingvar Kamprad nyilatkozott a Dagens Industrinak. A svéd vállalatóriás az AP jelentése szerint az elmúlt tíz hónapban 5 000 főt bocsátott el, miután 7 százalékkal csökkent a forgalom.

Az IKEA alapítója elmondta, hogy elsősorban a termelés és a logisztika terén kell a létszámot csökkenteniük. Céljuk, hogy növeljék a hatékonyságot és a termelést a költségvetési tervet jelentősen alulteljesítő eladásokhoz igazítsák.

Charlotte Lindgren, a cég szóvivője ehhez annyit tett hozzá: a már létező üzletekben szeretnék növelni a hatékonyságot. Ugyanakkor hozzátette: az Ikea továbbra is fenntartja toborozási terveit a megnyitásra kerülő 50 áruház tekintetében.

Ingvar Kamprad 1943-ban alapította meg a svéd bútorkereskedő céget, amely jelenleg 246 üzletben mintegy 140 ezer főt foglalkoztat világszerte

Világgazdaság
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek