kapubanner for mobile

Van, ahol egyharmaddal csökkentek a minisztériumi fizetések

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A lett minisztériumi dolgozók átlagbére 31 százalékkal csökkent az elmúlt két évben, a kormány költségvetési kiadáscsökkentő intézkedéseinek a hatására - derült ki egy szerdán ismertetett lett kormányzati jelentésből.

A minisztériumi dolgozók átlagbére 2008 februárjában 1136 lat (1620 euró) volt. Két évvel később, idén februárban már csak 786 lat (1120 euró). A legnagyobb mértékű, 46 százalékos bércsökkentést a regionális fejlesztési, illetve a mezőgazdasági minisztériumoknál hajtották végre. A külügyminisztériumban ugyanakkor csak 17 százalékos bércsökkentés volt.

Lettország gazdasága szárnyalt 2004 és 2008 között. Ekkor jelentősen nőtt az állami dolgozók bére is, így például csak 2007-ben 35 százalékkal. Lettország azonban 2008 végére a fizetésképtelenség szélére került, ezért kénytelen volt pénzügyi támogatásért fordulni a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) és az Európai Unióhoz, amelyek 7,5 milliárd eurót hiteleztek a balti országnak. A három évre szóló hitel egyik feltétele az volt, hogy a kormány drasztikusan faragja le a költségvetési kiadásokat.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek