kapubanner for mobile

Vasutasnap és vezércsere a MÁV-nál

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Lecseréli a MÁV majd teljes vezetését Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter. A MÁV Zrt. vezérigazgatói és várhatóan elnöki feladatait augusztustól Szarvas Ferenc veszi át, aki az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója volt, írja a Népszabadság.

images

Várhatóan a hétvégi vasutasnapon örvendeztetik meg a vasutasokat azzal a hírrel, hogy augusztus elsejével lecserélik a MÁV szinte teljes vezérkarát - olvasható a Népszabadságban. Andrási Miklós elnök vezérigazgatónak egészen biztosan távozik a lap szerint.

A Népszabadság úgy tudja, a MÁV új elnök-vezérigazgatója Szarvas Ferenc, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) eddigi vezérigazgatója lehet. Szarvas programjáról annyit lehet sejteni, hogy miközben meg kell őriznie a vasút működőképességét, a kormány azt várja tőle, hogy kezelje a MÁV 225 milliárd forintos adósságát és szervezeti átalakításokat hajtson végre.

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter egyébként Andrási mellett Kozák Tamás, Nátrán Roland és György Miklós igazgatósági tagokat is eltávolíthatja a MÁV éléről. A Népszabadság értesülései szerint egyedül Mosóczi László tarthatja meg igazgatósági tagságát. A felügyelőbizottságban is lesznek változások: Reményik Kálmán elnök és Kerékgyártó János távozik, Gaskó István és Simon Dezső azonban nagy valószínűséggel marad.

Népszabadság
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek