Vasutassztrájk: egyre valószínűbb
Nem született megállapodás a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok között a szakszervezet sztrájkköveteléseiről és a még elégséges szolgáltatásról folytatott hétfői tárgyaláson.
A VDSZSZ eredeti követelése 10 százalékos többlet béremelés a kiszervezett MÁV-társaságok munkavállalóinak a megajánlott 6,9 százalék felett, és a MÁV Cargo privatizációs bevételéből 250 ezer forint kifizetése valamennyi vasutas számára. Ez kiegészült azzal a követeléssel, hogy a korábban bezárásra szánt 38 vasúti szárnyvonalon maradjon meg a személyszállítás, valamint a pénzügyminiszter által bejelentett további inflációnövekedést a munkáltató 1,1 százalékos béremeléssel kompenzálja.
Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke a tárgyalást követően az MTI-nek elmondta: csalódott, mert azt remélte, hogy a közlekedési minisztériumban a szakszervezet és a tárca illetékese között múlt héten folytatott megbeszélés után a MÁV-csoport tárgyalódelegációja elmozdul eddigi merev álláspontjáról. Ez nem történt meg, így egyre elkerülhetetlenebb, hogy a sztrájkbizottság július 1-jei döntésének megfelelően, két héten belül folytatódjon a sztrájk.
Bárány Balázs elmondta, hogy többféle javaslatot is tettek a megoldásra, megpróbálták a MÁV figyelmét felhívni arra, hogy jobb megegyezni, mint fenntartani a munkabékétlenséget.
Bárány Balázs elmondta: a MÁV-START első éves vállalati ünnepségén a szaktárca óhaja az volt, hogy álljon helyre a munkabéke. Erre a szakszervezet fogékony, ezért is javasolták, hogy a tárgyalást szerdán folytassák.
Sigulinszki Tibor, a MÁV Zrt. szóvivője az egyeztetést követően elmondta: továbbra sem közelednek a felek álláspontjai, nincs előrelépés. A tárgyaláson tételesen végighaladtak a szakszervezeti követeléseken, a munkáltató egyenként amellett érvelt és bizonyította, hogy ezek irreálisak.
Sigulinszki Tibor szerint felelőtlen a szakszervezet magatartása, hogy lebegteti a sztrájk időpontját, ezzel bizonytalanságban tartja az utasokat. A vasutasnap közeledtével pedig egyre inkább az látszik, hogy a munkabeszüntetéssel nem a vasutasok érdekeit, hanem mást kívánnak szolgálni.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Még a választások előtt jöhet a tanársztrájk? 2 hete
- Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál 4 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 4 hete
- Felfüggesztik a sztrájkot a pécsi buszvállalatnál 1 hónapja
- Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban 1 hónapja
- Sztrájkmenetrendet hirdetett meg a pécsi buszvállalat 1 hónapja
- Megnyílt az igénylés: több tízezer forint támogatást kaphatnak a minimálbéreseket foglalkoztató cégek 1 hónapja
- Humánia HRS Group: stabil stratégiai partner a 2026-os munkaerőpiaci kihívásokban 2 hónapja
- Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok 2 hónapja
- Véget ért a szerbiai ügyvédek sztrájkja 2 hónapja
- Közel 800 ezer forint az átlagbér Magyarországon – itt a friss KSH-adat 2 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?