Vasutassztrájk: magára maradt a VDSZSZ
Nem csatlakozik a Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) és a Vasutas Szakszervezet (VSZ) a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) szervezetei által április 30-ra hirdetett sztrájkhoz.
A MÁV érdekeltségű vállalatoknál működő VDSZSZ szervezetei folyamatosan értékelik a tervezett megszorító intézkedések miatt kialakuló helyzetet, és az országos sztrájkbizottság által április 30-ra meghirdetett sztrájk mellett foglalnak állást - jelentette be Gaskó István, a VDSZSZ elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten. A MOSZ és a VSZ ugyanakkor nem csatlakozik a tervezett megmozduláshoz, mert úgy vélik: jelenleg folytatni kell az egyeztetéseket a kormánnyal.
Borsik János, a MOSZ ügyvezető alelnöke az MTI-nek annyit mondott: nem csatlakoznak a sztrájkhoz, a tárgyalások jelenleg is folynak a minisztériummal, ennél bővebben azonban nem kívánt nyilatkozni. A Mozdonyvezetők Szakszervezetének honlapján a közlekedési tárcával folytatott csütörtöki egyeztetésekről az olvasható, hogy az új miniszter államtitkára útján közölte, hogy a tárcánál nem folyik előkészület a vasút 2009-es támogatásának csökkentésére. Erre érdemben az új miniszter nem is lát lehetőséget, viszont mindent meg fog tenni azért, hogy a jelenlegi támogatásért a vasút jobb szolgáltatást nyújtson.
Karácsony Szilárd, a Vasutasok Szakszervezetének (VSZ) szervezetpolitikai alelnöke az MTI-nek elmondta: a VSZ sem csatlakozik az április 30-i sztrájkhoz, ennek formai és tartalmi oka is van. Kifejtette: egyrészt a VDSZSZ nem egyeztetett a többi szervezettel - így a VSZ-szel sem - a sztrájk meghirdetése előtt, másrészt még túl sok a bizonytalan tényező a kormány MÁV-val kapcsolatban tervezett intézkedéseit illetően. Hozzátette: folyamatosan tárgyalnak a minisztériummal, csütörtökön a vasúti menetkedvezmény megújításáról, illetve az új menetkedvezményi miniszteri rendelet kiadásáról, valamint a vasutat érintő esetleges kormányzati megszorítások tartalmáról egyeztettek. Karácsony Szilád ugyanakkor elmondta, hogy ha a vasutasokat negatívan érintik a végleges kormányprogram vonatkozó lépései, nem zárható ki, hogy a sztrájk eszközéhez folyamodnak.
A VDSZSZ kitart
Gaskó István csütörtökön azt mondta: nem tartják idő előttinek az április 30-i sztrájkot, hiszen a szocialista és szabaddemokrata országgyűlési képviselők által aláírt "hűségnyilatkozatból" kiderülnek a megszorító intézkedések. Ha nem érnek el eredményt a szakszervezeti demonstráción, illetve az április végi sztrájkon, akkor a VDSZSZ folytatni fogja a megszorító intézkedések elleni tiltakozást - mondta. A VDSZSZ sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a VDSZSZ a MÁV-nál tárgyalást kezdeményezett a sztrájk alatti még elégséges szolgáltatásról a kiszámítható közlekedés érdekében.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?