Vasutassztrájk Olaszországban
Az olasz vasúton, Toscana tartományban március 27-én 21 órától március 28-án 21 óráig munkabeszüntetés lesz, a Magyarországon váltott jegyek, így az ülőhelyjegyek is, valamint egyéb helybiztosítások a kezelési költség levonása nélkül visszatéríthetőek.
A MÁV Zrt. csütörtökön az MTI-vel közölte: ezalatt az idő alatt az olasz belföldi, valamint néhány Olaszország-Ausztria-Németország között közlekedő nemzetközi vonat közlekedésében vonatlemondásokra, járatrövidülésekre, késésekre kell számítani.
A MÁV Zrt. felhívja a figyelmet arra, hogy az utasok az Olaszországba, illetve az Olaszországon át irányuló, valamint a visszaútra szóló előreváltott jegyeikkel az utazásról lemondhatnak. A jegyeket lemondási záradékkal kell ellátni - hangsúlyozza a MÁV közleménye.
Ha a külföldön váltott jegyeket nem használják fel, azokat szintén lemondási záradékkal kell ellátni. Ezeknek a jegyeknek a visszatérítését az utasok a jegykiadó ország ezzel megbízott szolgálati helyein kérhetik.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?