kapubanner for mobile

Vendégmunkásokra éhezik Oroszország

Az orosz energiaipar vállalatai a következő években 100 milliárd dollárt akarnak befektetni az ágazat modernizálásába, ám számításaikat keresztülhúzhatja az egyre jelentősebb munkaerőhiány.

Az elektromos hálózatot működtető monopólium, az Egyesített Energiarendszer egyre tágabb körben vadászik képzett mérnökökre. Kezdetben csak a szovjet utódállamokból csábított el szakembereket, míg mostanában Kínából, Törökországból, Iránból, sőt az Európai Unióból hoz megfelelő alkalmazottakat.

Az energiacég problémája tipikus: az építőipartól a pénzügyi szektorig a gazdaság minden ágazata szenved a mérnökök, technikusok, menedzserek hiányától.

A jelenség tükröződik a bérek növekedési ütemében és a munkanélküliség alakulásában is. Februárban valamivel több mint 15 200 rubel (400 euró) volt a havi átlagkereset, ami 15 százalékos reálbér-emelkedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A munkanélküliségi ráta a tíz évvel ezelőtti 13 százalékról 6-ra csökkent, ezen belül a fővárosban és néhány nagyvárosban gyakorlatilag nullának tekinthető. Egyes körzetekben, például a 2014-es téli olimpiai játékoknak helyet adó Szocsit is magában foglaló krasznodari régióban óriási munkaerőhiány alakult ki az építőiparban.

Napi Gazdaság


  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek