kapubanner for mobile

Veres: megvan a lehetőség az adócsökkentésre

Magyarországon szükség van adócsökkentésre, erre meg is van a reális lehetőség - közölte hétfőn Veres János pénzügyminiszter. Konkrétumokat nem árult el, csak annyit, hogy az arányok és az adózási gyakorlat megváltoztatásával kívánnak forrást teremteni az adócsökkentésre.

"Nem kívánok kacsákra nehézfegyverzettel lőni" - reagált a különböző adóelképzelésekről megjelent cikkekre a szakminiszter. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által a legnagyobb adózók számára rendezett találkozón Veres János ismételten kijelentette, hogy nem lát fedezetet a Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal (GVK) által 2009-től javasolt tíz százalékpontos járulékcsökkentésre. (A GVK "zöld" adótanácsokat is adott a kormánynak; a remélt intézkedések célja, hogy a környezetet súlyosan szennyező, egészségkárosító tevékenységet folyatók fizessék meg az általuk okozott károk társadalmi kiadásait.)

Az egy százalékpontos járulékcsökkentés 80 milliárd forint bevételkieséssel járna Veres János szerint, hozzátéve, hogy 2009-ben reálisan 250 milliárd forintos mozgástérrel lehet kalkulálni. Ezt meghaladó forrást a meglévő kiadások csökkentésével vagy az adórendszer szabályainak megváltoztatásával lehet teremteni. Lehet nagyobb számokról is beszélni, de annak ára van, például az adókedvezmények, adómentességek szűkítése, átalakítása - mondta a PM vezér. (Bár január végére ígérte a kormány, legkorábban februárban tudnak majd megállapodni a kormánypártok a 2009-es adóváltozásokról: reményeik szerint azért a parlamant tavaszi ülésszakán benyújtják a törvénycsomagot.)
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek