Veszélyben a korkedvezményes nyugdíj?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) tiltakozik az ellen, hogy a Bajnai-kormány nem készített tárgyalható javaslatot a korkedvezményes nyugdíj jogintézményének megújítására - közölte a szakszervezeti konföderáció az MTI-vel kedden.
Borsik János, az Autonomók elnöke az MTI-nek elmondta: a Bajnai-kormánytól ígéretet kaptak arra, hogy március végére elkészíti a korkedvezményes nyugdíjra vonatkozó koncepciót. Ehelyett április végén egy írásos anyagot kaptak, amely kockázatértékelési rendszerről tartalmaz értekezést. A szakszervezet szerint a kapott anyag alkalmatlan a vitára.
Borsik János hangsúlyozta: a jelenlegi szabályozás 2010. december 31-én lejár, sürget az idő, és még mindig nincs előkészítve új normatíva.
Az Autonómok tiltakoznak az ellen is, hogy az állami gazdasági társaságokban foglalkoztatott munkavállalók kedvezőtlenebb helyzetbe kerültek a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló törvénymódosítás után, mivel ezt követően nem jogosultak végkielégítésre, ha a rendes felmondás indoka a munkavállaló képességeivel, vagy munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával függ össze.
Az ASZSZ álláspontja szerint ez a szabály alkotmány- és törvényellenes. Borsik János az MTI-nek elmondta: a problémákat a leendő új kormánynak azt követően vetik fel, ha a partnerségen alapuló érdekegyeztetés megkezdődik.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?