Vezetőcsere az MKB élén
Erdei Tamás távozik az MKB éléről, utódja várhatóan Simák Pál vezérigazgató-helyettes lesz, a hírt az MTI információi szerint szerdán jelentik be a dolgozóknak. Az MKB nem kívánta kommentálni az értesülést.
Erdei Tamás több ciklus óta az MKB elnök-vezérigazgatója, igazgatósági elnöki mandátumát legutóbb a bank 2011 márciusában megtartott rendkívüli közgyűlésén hosszabbították meg újabb három évvel, ahogy a testület három tagjának lejáró mandátumát is.
Az MKB 2010-ben tetemes, csoportszinten 117,8 milliárd forint adózás előtti veszteséget könyvelt el a nemzetközi számviteli standardok (IFRS) szerint. Az MKB főtulajdonosa, a BayernLB az idén január végén 62 milliárd forintos tőkeemelést hajtott végre, ennek eredményeként a bank alaptőkéje 23,2 milliárd forinttal 43,94 milliárd forintra nőtt, 38,8 milliárd forint pedig tőketartalékba került. A bank szavatoló tőkéje ugyanis - alapvetően a deviza alapú kölcsönök végtörlesztése miatt megképzendő, a korábbi várakozásokat meghaladó céltartalék-képzés miatt - a 2011. december 31-től 2012. január 30-ig terjedő időszakra számítottan -– átmenetileg a szabályozói tőkekövetelmény 50 százaléka alá süllyedt.
A német BayernLB, a magyar MKB Bank anyabankja januári közleménye szerint veszteséggel zárta a tavalyi évet, amelyet a magyar leánycégénél keletkezett leírásoknak tulajdonít. A leírások - egyebek között - a magyarországi bankadó miatt keletkeztek, erről pontos, hivatalos közlés április végére születhet.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Átalakítja vezetői struktúráját 2026. április 1-jével a WING Zrt. A változás részeként kettéválik az elnök-vezérigazgatói szerep: Noah... Teljes cikk
2026. április 1-jétől Bobor Roland veszi át a Nestlé szerencsi és diósgyőri gyárainak vezetését. Az immár 15 éve a Nestlénél dolgozó, számos... Teljes cikk
A szakembert határozatlan időtartamra nevezték ki vezérigazgatónak. Teljes cikk
- Új igazgató a Nestlé szerencsi és diósgyőri gyáránál 2 hete
- Új vezérigazgató a Glosternél 2 hete
- Vezetőváltás a Shopfully Magyarország élén 4 hete
- Új vezérigazgató irányítja a Graboplast növekedését 1 hónapja
- Új vezető az Indotek Investments Alapkezelő Zrt.-nél 2 hónapja
- Hét év után távozik a Rossmann országos ügyvezető igazgatója 2 hónapja
- Új országigazgató a JYSK Magyarország élén 2 hónapja
- Turbulens piac: stabilabb, hatékonyabb működést eredményezhet a kiszervezés 2 hónapja
- Új vezetők a BYD Magyarországnál 2 hónapja
- Új vezérigazgatót nevezett ki a CETIN International, N.V. 2 hónapja
- Új vezérigazgató a a Magyar Suzuki Zrt. élén 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?